A Story TV vezérigazgató-helyettese, Borsány-Gyenes András először 1995 és 1998 között, majd 2003-tól 2005-ig – stratégiai igazgatóként, később alelnökként – dolgozott a Duna Televízióban.

 

Lehet-e a Duna Televízió történetéről itt és most őszintén beszélni?

 

Készen állok arra, hogy őszintén elmondjam a véleményemet. Nem tudom, hogy akik nálam nagyobb súllyal formálták a Duna Televíziót, mennyire lesznek készek erre, de ha igen, azt hiszem, érdekes kiadvány születhet.

 

Ugye, kétszer dolgoztál a Duna Televízióban?

 

Először, ha pontosak az emlékeim, 1995-től 1998-ig, Sára Sándor elnöksége idején. Az első megkeresést a sportosztálytól kaptam, mert előtte Nagy-Britanniában dolgoztam; a British Sky Broadcastingnál sport- és hírcsatornák koordinálásában, szerkesztésében vettem részt. Egy volt gimnáziumi iskolatársam, Ágai Kiss András szólt, hogy a Duna Televízióban sportosztályt hoztak létre, és azt hallották, jártas vagyok a sportközvetítési jogok beszerzésében. Bemutatott Juni Györgynek, a sportosztály vezetőjének, aztán Hanák Gábornak, aki akkor a tájékoztatási műsorok alelnöke volt, s hozzá tartoztak a sportműsorok is. Az ő megbízásából vásároltam magyar érdekeltségű sportközvetítéseket a Duna Televízió számára, azt hiszem, elsőként a Ferencváros európai kupamérkőzéseit. Aztán, amikor már Lugossy Lászlóhoz tartozott ez a terület, az ő megbízásából én tárgyaltam le, hogy a válogatott labdarúgó-mérkőzések az MTV helyett hozzánk kerüljenek. Ez korábban elképzelhetetlennek számított, hiszen addig minden meccset az MTV közvetített. Gondolom, Lugossy úr hatására Sára úr is felfigyelt rám. A következő feladatom a Duna Televízió első műholdváltásának a menedzselése volt. Az egész folyamatot úgy kellett megszervezni, hogy az átállással egyetlen nézőt se veszítsünk el. Ezt sikeresen végig is vittük. 1996-ban, az elnökválasztás körül egyre jobban kiéleződött a feszültség Sára úr és Szekeres László között, mert Szekeres úr, ha jók az emlékeim, Jankovics Marcellal közösen pályázott. Akkoriban a Szekeres úr által bevezetett pénzügyi elszámolási rendszerekkel szemben olyan nagy volt a bizalmatlanság, hogy hatalmas energiákat fektettünk az átalakításukba. Hozzáteszem egyébként, hogy közgazdasági értelemben ezek nem feltétlenül voltak rossz elgondolások, csak kevésbé vették figyelembe a műsorkészítés valós folyamatait.

Sára úr nyertes elnöki pályázata után átszervezték a Duna Televízió felső vezetését, akkor került Szekeres László helyére Szabó László Zsolt. A sportműsorok szerkesztése mellett ő egyre több olyan gazdasági, nemzetközi jellegű feladattal bízott meg, amelyek révén közelebb kerültem a Duna Televízió vezetőségéhez.

 

Így az egész Duna Televízió működését megismerted?

 

Azt gondolom, hogy akkor már a gazdasági-tervezési folyamatokba, a munkaszervezési, gyártási folyamatok optimalizálásába is beleláttam. Szabó Lacival nagyon jó, baráti kapcsolatom volt, és egyre több mindent csináltunk közösen. Különböző feladatok elvégzését bízták rám. Akkor már ráláttam az egész szervezeti struktúrára is, és elég sok, a nemzetközi tévékhez viszonyított, összehasonlító anyagot készítettem Laci, illetve kifejezetten az elnök úr megbízásából. Ezek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy mit lehetne esetleg másképp csinálni, milyen irányokba érdemes elindulnunk, milyen nemzetközi kapcsolatokat alakítsunk ki.

 

Nyitott volt a Sára-vezetés ezekre az elképzelésekre?

 

Azt gondolom, nagyon magas intellektusú vezetőség volt, amelyik határozott elképzelésekkel rendelkezett arról, hogy milyen irányba szeretné formálni a Duna Televíziót. Mivel azonban mindenki filmes területről érkezett, a közvetlen televíziós ismereteik korlátozottabbak voltak. Azokat a modelleket kerestük, hogyan lehetne a Duna Televíziót gazdasági értelemben fegyelmezetten, de a kreatív munkát jobban elősegítve átalakítani. Lugossy úr kitűnő partner volt. Soha nem éreztem, hogy elzárkózott volna ezektől az elképzelésektől. Természetesen elsősorban a saját kreatív elképzelését szerette volna megvalósítani, de hogy ez pontosan milyen pénzügyi elszámolási keretek között zajlik, azt ránk bízta.

 

Mennyire voltak gazdaságilag behatárolva a Duna lehetőségei?

 

Mivel dolgoztam külföldön is, nagyon nagy, több országot „felölelő” cégeknél, mint a Eurosport vagy a UPC, ezért azt mondom, általában igaz, hogy az állami, közszolgálati intézményekben egyszerre van jelen a szegénység és a pazarlás. Vagyis sok mindenre van pénz, ami valószínűleg indokolatlan, sok mindenre pedig nem jut, ami nagyon fontos lenne. A Duna Televízió struktúrájára is kicsit ez volt a jellemző, de mégis sokkal egészségesebben, feszesebben működött, mint mondjuk az MTV, amelynek működésébe vezetőként később szintén beleláttam. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a Duna kisebb bázison, kevesebb emberrel, rövidebb idő alatt jött létre, tehát kevesebb olyan vadhajtás alakulhatott ki, ami például az MTV-t később teljesen gúzsba kötötte.

 

Ha ilyen fontos feladatokat bíztak rád a Duna Televízióban, miért mentél el?

 

Tulajdonképpen Szabó László Zsolttal tartottam, aki a Duna Televízió alelnöki székéből az MTV elnökévé avanzsált.

 

A politikától való függetlenség szempontjából hogyan ítéled meg a Sára-korszakot?

 

Mindenki pontosan tudatában volt annak, hogy Sára úr mit gondol a világról, mi az ő politikai orientációja. A maga konzervatív értékrendje mentén, de mindig befogadóan viszonyult a kollégáihoz. Autonóm személyiségként kész volt együttműködni más gondolkodású emberekkel is, és a mindennapok szintjén maximum a Duna Televízió értékválasztásában jelent meg a gondolkodásmódja, de semmiképpen sem mondhatom, hogy bármilyen közvetlen politikai hatás vagy befolyás érvényesült volna. Művészemberként, alkotóként ő már valószínűleg a rendszerváltás előtt is tudatosan arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartsa a mindenkori hatalomtól. A Duna Televízióban is erre törekedett, ugyanakkor az életünk részét képezték a lobbizások és az erőfeszítések azért, hogy az intézmény több forráshoz jusson. De azt gondolom, ha hozzájutottunk is ilyen forrásokhoz, soha nem elvtelen módon. Tehát senkinek a személye, vagy semmilyen műsornak a megjelenése nem jelentett „cserealapot” ebben a tekintetben.

Együtt dolgoztunk, mindenki sejtette, hogy ki mit gondol az életről, a világról. Véleményem szerint Sára Sándor összességében elég színes, és valóban – ha mondhatok ilyet – a magyarságot, a teljes magyar társadalmat valamilyen módon leképező csapattal dolgozott együtt. Mindig olyan erős, első számú vezetőt láttam benne, aki képes az intézmény és a benne dolgozó emberek érdekeit határozottan képviselni, és ha kell, akkor védelmet is nyújtani nekik.

 

Mivel közeli tapasztalataid voltak az MTV-ről is, a Duna Televízió tudott-e mást adni már akkor, az elején?

 

Amíg egyedül volt a piacon, az MTV egyszerre töltött be a mai gondolkodásmódunk szerint közszolgálati és kereskedelmi funkciókat. Sőt, még akkor is, amikor megjelent a Duna Televízió, bár szerintem akkor már inkább erősen kereskedelmi struktúrába hajló televízióról beszélhetünk. A Duna viszont a kezdetektől komolyan vette a közszolgálatiságot, minden egyes lépését az motiválta, hogy értéket teremtsen. Amit ugyanakkor az MTV javára kell írnom a két intézmény összehasonlításában, hogy ott több televíziós szakember dolgozott. Ez abból adódott, hogy a Duna Televízió a magyar filmes bázison jött létre, és szerintem másképp kell filmet csinálni, mint televíziót. De az is igaz, hogy a legtöbb igazán jó szakember az országos kereskedelmi televíziók indulásakor elhagyta az MTV-t. Az imént beszéltünk a politikai befolyásolásról. Az MTV a kimagasló nézettsége miatt, a véleményformáló szerepe miatt mindig is nagy politikai figyelmet kapott. Személy szerint azonban azt gondolom, hogy sokszor az MTV invitálta a politikát, nem pedig fordítva. Rengeteg intézménynél érzékelem, hogy szívességet kér a politikától, amely persze hamar felismeri, hogy milyen viszonzást lehet vagy érdemes elvárni ezért. Ha tehát az MTV a saját forrásaira alapozott volna, és autonóm vezetőkkel elsősorban a feladataira összpontosított volna, akkor kisebb lehetett volna a behatolás a szuverenitásába.

 

Hogy kerültél vissza a Duna Televízióhoz?

 

Ez már 2003-ban történt. Előtte két évig voltam az MTV programigazgatója. Nem sokkal az odakerülésem után egy volt kollégám a Sky-tól, Rob Reeves megkeresett, hogy a UPC szeretne televíziós csatornákat létrehozni a régióban, és hogy ő engem javasolna ennek a vezetésére. Emlékszem, azt mondtam Robnak, hogy ne haragudj, de nekem itt egészen egyedi, különlegesen izgalmas feladatom van, éppen a közszolgálatot reformáljuk meg, úgyhogy kábelcsatornákkal most nem szeretnék foglalkozni... Aztán eltelt néhány hónap, s kiderült, hogy nincs jövőm az MTV-nél. Fölhívtam Robot, és szerencsém volt, engem választottak a UPC Média vezérigazgatójának. Az volt a feladatom, hogy fölépítsem a gyártóbázist a Lomb utcában, hogy elindítsam a magyar, a cseh Sport 1-et, és hogy részt vegyek a lengyel csatornák működtetésében. Ezt csináltam egészen 2003-ig, aztán Pekár István elnöksége idején visszatértem a Duna Televízióba. Pistával már elnökké választása előtt is folyamatosan kapcsolatban álltam. Szerintem úgy érezte, hogy a külső kapcsolatrendszerében vákuumba került, és olyan embereket keresett, akiket el tudott fogadni. Azért gondolt rám, mert valamilyen szinten ismert.

 

Mire kért föl?

 

Először azt kérte, hogy stratégiai igazgatóként szinte ugyanazt a feladatkört vegyem vissza, amelyet annak idején elhagytam, vagyis hogy az összes, a műsorkészítéshez közvetlenül nem kapcsolódó, de a gazdasági és a műsorkészítő területet érintő üggyel foglalkozzam. Ezzel nem voltam maradéktalanul elégedett, és abban állapodtunk meg, hogy az információs műsorokon kívül két lépcsőben a többi területet is hozzám fogja rendelni. Azt mondta, elfogadja, hogy nemcsak a vállalatirányítási dolgokkal, hanem a vásárolt műsorokkal meg egyes saját készítésű műsorokkal is szeretnék foglalkozni, de előbb csináljam meg jól az első szakaszt, aztán foglalkozhatok mással is. Így is történt. Amikor Belénessy Csaba bekerült a vezetőségbe Szakály Sándor és Meszleny László helyett, akkor osztották úgy fel a területeket, hogy a filmvásárlás, a tévé nemzetközi ügyei, a jogi osztály már hozzám került. Ez 2003 végén, 2004 elején lehetett. Pista próbálta valamilyen módon elősegíteni az újraválasztását, de ezt talán nem precízen mérte föl, mert ekkor már látszott, hogy minimálisak az esélyei.

Nem tudom, ki mit mond, de úgy érzem, hogy Cselényi Lacinak és nekem voltak valós esélyeink, hogy megnyerjük az elnökválasztást. Legalábbis én így éreztem... Azt gondolom, hogy amikor a végén már csak Cselényi és az én esetleges elnökségemet mérlegelték – nem tudom, Sára úr erre mit mond –, a választást Sára úr véleménye döntötte el.

 

Én úgy tudom, hogy Cselényit  végül Csoóri Sándor és Sütő András támogatta…

 

Alapvetően ez igaz, de azt gondolom, hogy mivel a kuratórium elég bizonytalan és megosztott volt, egy adott ponton kérték Sára úr véleményét. Szerintem ő úgy érezte, hogy én más profilt szabnék a Dunának, holott állítom: az én elképzeléseim sokkal közelebb álltak ahhoz, ahogyan ő gondolkodott a Dunáról – s nem csupán a tisztelet miatt. 2005 februárjában tehát megválasztották Cselényit elnöknek, és a következő nap, vagy egy héttel később föl is mondott Belénessynek is és nekem is. Részben mert mindketten pályáztunk, részben mert megvoltak a határozott elképzelései arról, hogy kikkel szeretne dolgozni.

 

Majd a te pályázatodról még beszélünk, de menjünk vissza még egy kicsit a Pekár-korszakba. Mi a véleményed a „Kárpát-medence CNN-je” tervről, hogy „a rossz kulturális televízióból jó hírcsatornát” kell csinálni, meg a tengeren túli sugárzásról?

 

Erről a CNN-tervről fátyolos emlékeim vannak, de azt hiszem, kevéssé megalapozott elképzelések voltak. Szerintem sem a Duna Televízió feladatai, sem a küldetése, sem pedig a reális pénzügyi és piaci lehetőségek alapján nem volt kivitelezhető terv. Talán azt is ki merem mondani, hogy vakvágány volt, mert a Duna Televíziónak megvolt a maga útja, és arról hiba volt letéríteni. A tengeren túli sugárzásról pedig azt gondolom, hogy ez a tervezéskor hittnél kisebb jelentőséggel bírt. A tévé missziójába ugyan illeszkedett, ám viszonylag magas költségért csak kevés nemzettársunkhoz sikerült eljuttatnunk a magyar szót. Úgy érzem, hogy ezek már az egyhelyben topogás különböző apró stációi voltak, amelyeknél el lehetett mondani, hogy valami történt, de ezek jelentősége már nem volt hasonlítható a kezdeti sikerekhez.

 

Mennyire kaptál szabad kezet Pekáréktól a kulturális műsorokban?

 

A Dunához hasonló intézményekben nagyon sok területen beszélhetünk megkövült struktúrákról. Ahhoz, hogy igazán mélyreható változásokat indíts be, nem elég, hogy az adott napon megvan a jogköröd a lépésekhez. Minthogy nem lehetett igazán perspektivikusan gondolkozni, amit pedig az egyik erényemnek érzek, a működő struktúrát nem szerettem volna bolygatni. Nem éreztem kellő felhatalmazást és egyértelmű iránymutatást ahhoz, hogy érdemben mást, másképp csináljunk, mint korábban. Ha sikeres lett volna az elnöki pályázatom, akkor sok ponton szívesen változtattam volna, de ez nem adatott meg.

 

Elég nagy energiát fektettél abba, hogy megismerd a Duna Televízió működését, munkatársait...

 

Minden olyan cég, amit eddig vezettem, részben attól vált sikeressé, hogy mindig próbáltam az alulról építkezést erősíteni, hogy minél több energia áramoljon ne fölülről lefelé, hanem lentről fölfelé. Nyitottan próbáltam közelíteni mindenkihez, még akkor is, ha ilyenkor sok különleges, igazán egyedi véleménnyel találkozik az ember. Sokan ugyanis, és ez teljesen természetes, a saját részszempontjuk szerint ítélnek meg helyzeteket. De az a vezető feladata, hogy ezeket valamilyen módon rendszerbe gyűjtse, integrálja. A műsorkészítés kreatív tevékenység. A pénzügyi fegyelem nagyon fontos, de az még inkább, hogy az alkotói szabadságot biztosítsuk az embereknek. Hogy mindenki tudja, mi a feladata, s mégis szabadon végezze a munkáját, és csak nagyon indokolt esetben keresse meg a munkahelyi vezetőjét. Szerintem ehhez autonóm emberekre van szükség, a Dunában is mindig ezt próbáltam meg erősíteni. Tapasztalatom szerint ezt sokkal jobban fogadták az emberek, mint azt, hogy valaki ült egy elefántcsonttoronyban, és onnan adott ilyen-olyan, használható vagy használhatatlan utasításokat, amelyeket aztán végre kellett hajtani. És van egy másik dolog is, ami valószínűleg a társadalomképemből fakad, hogy szeretek az emberek között lenni. Nem szeretem, ha a vezetők eltávolodva, a nagy messzeségben ülnek a kollégáktól. Mindig azt szerettem, ha veletek beszélgettünk. Ha lementem a büfébe, és a kameramannal beszélgethettem, aki reggel 6-tól szolgálatban volt. Mindenki örül, ha érzi, hogy odafigyelnek rá, hogy partnerként kezelik, nem úgy, hogy na, most megjött a főnök, akit szervilis módon ki kell szolgálni. Rengeteg olyan információhoz is jutottam egyébként így, amit később figyelembe tudtam venni a döntéseimnél. Azt szoktam mondani a kollégáimnak: lehet, hogy nem értünk mindenben egyet, de ha kellő súlyú érvekkel találkozom, akkor könnyen meggyőzhető vagyok.

 

Te a kulturális vonalat akartad erősíteni, igaz?

 

Igen, abszolút.

 

Sokan nem értettük azonban, hogy például a Derrick hogy fért ebbe bele…

 

Talán Vlahovics Kati kérdezte, hogy miért vegyük meg, mire én azt mondtam neki, és máig fenntartom az álláspontomat, hogy a sorozat gyártója a ZDF, amelyik Európa egyik legjobb közszolgálati tévéje, és ha náluk mehetett a sorozat, akkor miért ne mehetne nálunk is. Ráadásul akkoriban sikerrel futott nálunk több hasonló, erőszakmentes, központi karakterre épülő krimi, ezért támogattam a beszerzését. A másik érv, amit felhoztak a Derrickkel szemben, hogy ügynöktől vásároltuk meg, de önmagában ez nem tekinthető hibának, ha korrekt a beszerzési ár, s ebben az esetben az volt. Ráadásul az első időben a Poirot- és Marple-filmeket is ügynök bevonásával szereztük be, tehát nem éreztem megalapozottnak az aggályokat. Akárcsak egyébként a többi klasszikus krimi, úgy a Derrick is kitűnő nézettségi adatokat hozott, úgyhogy megérte az árát.

 

Azért mi, szerkesztők korábban másképp dolgoztunk: Bakos Edit nem szólt bele annyira abba, hogy mit javasoltunk megvételre…

 

Úgy érzem, hogy a vezetésem alatt helyes arányok alakultak ki: egyértelmű volt a vezetői szándék, az iránymutatás, de emellett – a költségvetési kereteken belül – ti szabadon választhattatok. Mindig azt mondtam, hogy a Duna Televíziónak volt a legjobb filmszerkesztősége, amely mostanra sajnos széthullott. Igaz, egyszerűsödtek is a folyamatok. Van, amit valóban lehetett egyszerűsíteni, van viszont, ami egészségtelen szimplifikáció, mert így elveszett a sokszínűség. Ma az MTVA is abban az automatizált rendszerben vásárol filmeket, mint a kereskedelmi televíziók. Summa summarum: biztos, hogy valamelyest jobban belefolytam a munkátokba, mint korábban mások, de vállalom. Még azt is, hogy esetleg nem mindegyik döntésem volt jó.

 

De a politikai nyomást nem vállalod…

 

Nem szereztünk be műsort azért, mert bárki, bármilyen politikai nyomást gyakorolt volna ránk.

 

A nézőszám emelésének állandó követelése miatt kerültek be olyan, a Dunából korábban hiányzó műsortípusok, például a hosszú sorozatok, mint a Bűvölet. Pedig azok sem hoztak annyi nézőt, mint máshol…

 

Ebben kicsit másképp gondolkodom, és lehet, hogy itt valamelyest ütközik a szakmai elképzelésünk. Az én definícióm erről az, hogy a Bűvölet nyugodtan vetíthető sorozat a Duna Televízión, ha a RAI vetíti, amelyik közszolgálati televízió.

Szerintem a közszolgálat nem lehet olyan, mint ahogy a Duna Televízió a Cselényi-korszakban alakult, Sára Sándoréknál viszont kicsit nyitottabban, könnyedebben kell a közszolgálatról gondolkodni. Egyébként ők is rengeteg ismeretterjesztő, oktatóműsort vettek vagy készíttettek, ráadásul egy időben Sára és Lugossy úr jobban támogatta a sportot, mint én valaha.

A határon túliakkal való viszonyt is az ambivalencia jellemezte. Az egyik szemlélet szerint kötelességünk volt minden határon túli elképzelést befogadni, de ez egy adott ponton kicsit a visszájára fordult. A pozitív diszkrimináció nem lehet egyenlő azzal, hogy csak azért, mert valaki a határon túlról érkezett, bármit beszállíthasson a Duna Televíziónak. Ebbe a hibába beleestünk ugyan, de megint csak azt mondom, érthető volt, hogy akik nagyon sokáig ki voltak rekesztve, ha végre lehetőséget kaptak, nagyobb mértékben öntötték rá a különböző ötleteiket, műsorterveiket a struktúrára, mint az talán reális lett volna.

 

Szerinted későn kezdte el a Duna Televízió, hogy szélesebb nézőréteget is megszólítson?

 

Nem tudom, bizonyára követtünk el hibákat, de az biztos, hogy a jobbítás, az alkotás szándéka vezérelt minket. A vezetőknek bizonyára nyíltabban és sokkal gyakrabban kellett volna a kollégákkal beszélgetniük arról, hogy szerintük hogyan pozicionálnánk helyesen a csatornát. Belefér-e még a sport vagy éppen a Bűvölet? A nemzetközi vállalatoknál egyértelműen meg szokták határozni, hogy mi a „mission statement”, vagyis, mi a társaság célja. Nem vagyok különösebb híve a túlzottan amerikanizált gondolkodásmódnak, azt viszont fontosnak tartom, hogy a célokat minden kollégánk számára egyértelművé tegyük. Sára úr idejében nagymérvű volt az azonosság a Duna célja és az ott dolgozók gondolkodása között, ezért is lett sikeres ez a korszak.

 

Neked milyen elképzelésed volt erről az elnöki pályázatban?

 

Olyan televízióvá szerettem volna formálni a Dunát, mint amilyen akkoriban a BBC2 volt. A BBC valamennyi csatornája minőségi kínálatot nyújt, saját készítésű dramatikus műveket, ismeretterjesztő és dokumentumfilmeket, de látható rajta sport is. Azért szerettem volna ezt a példát követni, mert úgy éreztem: a magyar lélekhez az európai műsorkészítési stílus sokkal közelebb áll, ráadásul a tengerentúli tartalom bőséggel megtalálható a kereskedelmi csatornákon. Számomra öröm, a közszolgálat számára viszont talán veszteség, hogy most, nyolc évvel később itt ülünk a Sanomában, s az elképzelések egy részét egy kereskedelmi csatornán, a Story4-en valósítottam meg.

 

Elnökként tehát nem akartál volna radikális változást…

 

Nem. Két dologra szerettem volna hangsúlyt helyezni. Elsősorban arra, hogy egyértelműen határozzuk meg és rögzítsük a kulturális szerepkört, s még egyes műsorsávjaiban se alakítsuk kereskedelmi tévévé a Dunát. A másik, aminek nagy figyelmet szenteltem volna, az a saját készítésű műsorok kivitelezésének a színvonala. Úgy éreztem, hogy ebben az elvárhatóhoz képest a legtöbbször alulteljesítettünk. Szerintem az arculat, amit az irányításommal készítettünk, nemcsak azért volt jó, mert külföldi díjakat nyert, hanem azért is, mert megmutatta a Duna értékeit. A Duna Televízióban rengeteg jó kezdeményezés volt, ezeket szerettem volna felerősíteni, kicsit szakszerűbben megvalósítani. A 2005 utáni időszak – legalábbis az én álláspontom szerint – odahagyta a Duna hagyományait, akkortól a televízió inkább hasonlított egy kereskedelmi csatornára, mint egy kulturális alapokon nyugvó közszolgálati tévére. Az egész egy nagyméretű Kívánságkosár lett – bár azt hiszem, 1992-ben a szülőatyák aligha ezt kívánták.

 

 

                                                                                                                                   Pintér Judit