„Ugyanazoknak az eszményeknek jegyében épül ma a Magyar Művészeti Akadémia,

mint egykor a Duna Televízió”

 

Zelnik József néprajzkutató, szimbólumkutató íróként kultúr- és létfilozófiai, szemiotikai orientációjú köteteivel új szellemi horizontot nyitott, sajátos, eredeti tudományos-gondolkodói-irodalmi műfajt teremtett. 2012-ben kapta meg a Magyar Örökség-díjat. Életpályáját az értékmentés szándéka határozta meg. Felkarolta a népművészet és a táncházmozgalom törekvéseit. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke. 1992-ben jelentős szerepet vállalt a Duna Televízió alapításában is.

 

A legszerencsésebb történelmi pillanatban, mikor a rendszerváltás már elkezdődött, óriási technikai forradalom zajlott a hírközlésben. Európában is elindult a műholdas sugárzás, ami lehetővé tette, hogy közvetlenül megszólítsák a határokon túl élő magyarságot. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra? 

 

Akkoriban sokan akartak televíziót csinálni, új fórumot teremteni. De hiába volt rendszerváltás, minden maradt a régiben Az MTV-be be voltak csomagolva a régi szakemberek, akik attól tartottak, hogy amint beköszönt az új világ, elbocsátják őket. Ez azonban nem történt meg. Különböző paktumok révén szinte mindenki maradt a helyén. Bekövetkezett az, ami példátlan a világ jobbik részén egy közszolgálati televízióban: az akkori tévéelnök, Hankiss Elemér nem engedte meg Antall József miniszterelnöknek, hogy a kamerák előtt megjelenjen, mondván, ez így egyoldalú lenne. Üljenek be a stúdióba vele együtt beszélgetni az ellenzéki pártok személyiségei is. Az, hogy neki az állami tévében még pár percet se adnak, megdöbbentette a miniszterelnököt, és azon kezdett gondolkodni, hogy ezeknek a „túlbuzgóknak”, akik egy másfajta televíziót akarnak, s akik közé én is tartoztam, hátha igazuk van. Már egy éve megszületett az ötlet és a szándék, hogy létre kell hozni egy külön kulturális csatornát.

 

Eszerint a Duna Televízió, a hazai szellemi elit és a határon túli magyar értelmiség vágyott televíziója „a kultúra szerelemgyereke” volt. Ön egyszer úgy fogalmazott, hogy „radikálisan kulturális” tévét akar. Mit értett ez alatt?

 

Ez csak annyit jelent, hogy a műsoridő nagy részében kulturális műsorokat sugároztunk volna, és egy szűkebb idősávban pedig híreket és egyéb közszolgálati információkat. Én amúgy sem szeretem a radikális szót, és a radikális kultúrát sem, ehhez túl konzervatív vagyok. De végül is a kulturális csatorna eszménye az elmúlt két évtizedben, a Duna Televízióban szinte tökéletesen megvalósult. Még mielőtt az első lépéseket megtettük volna, mindent előkészítettünk. Egy évvel az indulás előtt alapítottam egy részvénytársaságot, ami megteremtette az új médium szervezeti kereteit.

 

A Duna Televízió szellemi atyja, a Magyarok Világszövetségének támogatását is élvező Csoóri Sándor biztosra ment. Hisz’1992 áprilisában Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató, a MOVI filmstúdió részéről Péterffy András rendező és még sokan mások közreműködésével, már túl voltak az első kéthetes műholdas próbaadáson. A műhold nemcsak azért jelentett kivételes lehetőséget, mert fizikailag csak így sugározható be Magyarország határon túli „holdudvara”, hanem azért is, mert szatellit-adásra akkor még nem vonatkozott sem a médiatörvény, sem a frekvenciamoratórium, így az MDF–SZDSZ-paktumban szereplő kétharmados parlamenti döntésre se volt szükség. Minden feltétel adott volt, az új tévé alapjául szolgáló cég is készen állt. Ez volt az Eurion Rt.?

 

Ha ezt a céget nem csináljuk meg időben, akkor az ellenzék azonnal megtalálta volna azokat a jogi eszközöket, amelyekkel megakadályozza részvénytársaságunk bejegyzését. De a cég már egy évvel előbb bejegyeztetett. Az Eurion név két elemből tevődik össze, az egyik az Európa, a másik a magyar mitológia csillagképe, az Orion. Mivel ennek a részvénytársaságnak én voltam az alapítója és a vezetője, így – fél éven át, Sára Sándor érkezéséig – én voltam a Duna Televízió első elnöke.

Egyébként Hankiss Elemérrel beszélgettem annak idején arról, hogy az MTV két csatornája miért ne képviselhetne két különböző szellemi-ideológia irányzatot? Erre a polémiára még ma is gyakran hivatkoznak, hisz, ha a kezdetektől fogva mind a jobb, mind a baloldal megkapta volna arányosan a maga részét a közszolgálati csatornákból, akkor nem tört volna ki a pusztító médiaháború. Most is vallom, hogy mindegyik oldalnak meg kellene lennie a maga közszolgálati televíziójának – ahogy meg kell alapítania a maga akadémiáját és egyéb intézményeit is.

 

A Magyar Művészeti Akadémiára utalt, amelynek Ön az alelnöke?

 

Igen, bár ekörül most is zajlanak a viták, mert mindenütt, ahol pénz forog, ahol nagy horderejű folyamatok kezdődnek, megindul az egymás ellen feszülő érdekek véres harca. Ezt utólag – a Duna Televízió esetében is – csak az igazolhatja, hogy az elmúlt húsz esztendőben a számos, rangos nemzetközi díjjal kitüntetett médium milyen megkérdőjelezhetetlen értékeket teremtett. Senki nem állíthatja, hogy ettől szegényebb lett a magyar művészeti élet. Ennek fényében, akik most támadják a Magyar Művészeti Akadémiát, gondolják át: ha valóban szegényebb lesz ettől a magyar szellemi élet, akkor mondhatják, hogy disznóság volt létrehozni ezt az intézményt, de ha gazdagabb lesz tőle a nemzeti kultúránk, akkor kérjenek elnézést. Hisz’ ugyanazoknak az eszményeknek a jegyében épül ma az MMA, mint egykor a Duna Televízió, és liberális oldalról ugyanazok támadják most ezt is. Nem tartom elfogadhatónak, hogy még meg sem születik egy gyermek, és már kimondjuk róla, hogy gyilkos.

 

Ezzel szemben a Duna Televíziót már mégiscsak történelmi távlatból látjuk…

 

Olyannyira, hogy már meg is szűnt, nem?

 

Erre most elég nehéz lenne egyértelmű választ adni, térjünk inkább vissza a Duna Televízió születéséhez. Akkor az új égi csatorna hihetetlen gyorsasággal jött létre. Igaz, hogy itt a „hazai pályáján”, az akkor az Ön vezetése alatt működő Selyemgombolyítóban már egy jól kiépített technikai bázis is létezett…

 

Több világcsúcsot megdöntöttünk a Duna Televízióval. Egy hónap alatt beindítottunk egy szatellit csatornát, mert a Selyemgombolyítóban már volt egy komplett, működőképes tévéstúdió, ahol elkészültek a műsorok, ezeket átvittük a filmgyárba, ahol egy közvetítőkocsi segítségével sugároztunk, éppúgy, mint most is az MTV, melynek új épületében nincs még teljesen kiépített technika. A Duna Televízió születésének idején, az első perctől fogva rengeteg ember hatalmas erőbefektetéssel, nem ritkán teljesen ingyen dolgozott. A Siklós Csaba által vezetett minisztérium például óriási munkát végzett, hogy tető alá hozza a műholdas sugárzás feltételeit megteremtő nemzetközi szerződéseket.

1992 októberétől a tulajdonosi jogokat gyakorló Hungária Televízió Alapítvány (HTVA) kuratóriumába is kiváló emberek jöttek, a szellemi-művészeti élet meghatározó személyiségei. Az elnök Csoóri Sándor volt, a tagok: dr. Dux László, Illés György, Jankovics Marcell, dr. Kellermayer Miklós, Kodolányi Gyula, Kovács K. Zoltán, Kőhalmi Ferenc, Makovecz Imre, dr. Molnár József, Szabados György, Szakály Ferenc és Tőkéczki László.  Én is minden ülésen ott voltam mint az első tévéelnök, bár Sára Sándor – aki engem követett a médium vezetésében – előszeretettel nevezi magát első elnöknek. Én erre azt mondom, hogy akkor ki írt alá az első félévben minden papírt? Ezt csak a történelmi hitelesség okán mondom, amúgy azóta is jóban vagyunk. Az ő személye feltétlen tiszteletet érdemel, mert a Duna Televíziót Sára Sándor művészi hírneve, következetessége, tekintélye, taktikai érzéke tette erőssé és naggyá, szuverén, szellemi, értékteremtő médiummá, amelytől sikerült távol tartani a politikát.

A hőskorszakban nagy erőt és lendületet adott az ügynek, hogy a kuratórium kezdetben hályogkovácsként szinte mindenbe belefogott, például a padlón térdepelve rajzolták a műsorrácsot. Ennél nagyobb hülyeséget nehéz ma elképzelni, mert kiváló koncepcióval rendelkeztek ugyan a kurátorok, na de a szerkesztéshez nem értettek. Ennek ellenére összeállt a műsor. Nem álltunk fejre vele. Elkezdtük toborozni a szakmai gárdát, és fél év alatt szép lassan felvettük azokat az embereket, akik vagy televízióztak, filmeztek már, vagy pedig nagy lelkesedéssel tanulták a szakmát, és velük tartalmilag is sikerült olyan adásokat sugározni, amelyekben a hibákat kívülről már nem lehetett látni.

 

Hogyan indult meg a műsorgyártás?

 

Az első perctől fogva folyamatosan készültek magazinok, forgatócsoportok jártak ki Erdélybe. Bemondókat, műsorvezetőket hoztunk be a Felvidékről, a Délvidékről és Erdélyből, akik ugyan nem voltak profik, de hamar megtanulták a szakmát. A fő szempont az volt, hogy ne – a határon túli nézőknek idegen – budapesti, a szó végére tett hangsúllyal mondják a híreket. De a televíziós személyiségek megkeresésén túl bővíteni kellett a műszaki személyzetet is. Így kezdetben már százfős gárdánk volt. A munkatársakat a költségvetésből kapott párszáz millió támogatásból fizettük, ami aztán az inflációt követve emelkedett.

 

Mégis, mikor már úgy tűnt, hogy minden egyenesben van, a kuratórium eltávolította Önt. Ez ellen még Makovecz Imre is tiltakozott. Idézem a jeles építész felszólalását: „Zelnik Jóska komoly háttérmunkát végzett kezdetben a Duna Televízió létrejöttében, akkor egyszer csak egy ilyen kuratóriumi ülésen kiderül, hogy nem lehet abban a pozícióban, ahová korábban szánták? Sőt, egyik percről a másikra a Zelnik Jóskának nem lehetett szavazati joga sem? S akkor Csoóri Sándornak azt mondtam, hogy én ezt a stílust nem szeretem. Mert hogyha valaki nekem nélkülözhetetlen segítőtársam volt éveken keresztül, akkor az legyen nélkülözhetetlen akkor is, amikor nem nélkülözhetetlen.”

 

Még ma is érdekes lenne, ha annak a kuratóriumi ülésnek a hangfelvétele előkerülne. Makovecz Imre egy teljes órás eladást tartott a védelmemben arról, hogy a barátságokat a barátok tudják legjobban szétverni. Az, hogy engem elmozdítottak, Csoóri Sándornak egy nagy tévedése volt. Engem az ő élettársa, Balogh Juli fúrt ki onnan, de utólag nagyon hálás vagyok neki, mert azóta megírtam tizenöt sikeres könyvet. Most már nyugodtan mondhatom, hogy kegyes volt hozzám a sors, mert utat nyitott szakmai és szellemi építkezésemhez. A televízió teljesen felőrölte volna minden időmet és energiámat. Most kaptam meg a Magyar Örökség-díjat a kultúra szolgálatáért, ez nagyon lelken ütött, mert nem politikai pártok adták, hanem a közönség.

 

Stark R. László