Beszélgetés dr. Balogh Júliával
A kolozsvári Zeneakadémia művész-tanár szakán végzett Balogh Júlia. Később doktorátusát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a kisebbségtudomány témakörében védte meg. A Duna Televízió egyik alapító tagja, igazgatója, külhoni történéseket követő műsorok – köztük a Közép-európai Magazin – szerkesztője, dokumentumfilmek rendezője. 2006-tól a Duna II. Autonómia csatorna vezetője volt. Nevéhez fűződik a 2012-ben sugárzott Fölszállott a pávának, a Duna egyik legsikeresebb műsorának lebonyolítása. Balogh Júliával a Duna Televízió kezdeti romantikus hőskorszakáról, virágzásáról és az MTVA-ba történt betagozódásáról beszélgettünk. A rendszerváltás idején, a műholdas sugárzással megkezdődött a hírközlés forradalma, mely az ország holdudvarában, és később az egész világon elérhetővé tette a külhoni magyarságot is. A globális nemzeti médium létrehozása igazi értelmiségi kezdeményezés volt, igazi értelmiségiekkel. Jankovics Marcellre, Szakály Ferencre, Csoóri Sándorra és az első, karizmatikus elnökre, Sára Sándorra ma sem lehet másképp gondolni, mint ahogy akkor néztek fel rájuk. Ezért tudott annyira különbözni minden mástól. Mert akkor még nemcsak az üzletemberek számítottak, nem az ügyeskedők, hanem valóban olyan színvonalat céloztak meg, mely máig hat.
A Duna Televízió alapításával kapcsolatban sok mendemonda van forgalomban, mindenki másként emlékszik, de korábban más néven is akartak már indítani magyar vagy részben magyar érdekeltségű műholdas csatornát.
Kőhalmi Ferenc, Csoóri Sándor, Timkó Iván és mások kezdték el szervezni – a tervek szerint Párizsban felállítandó központtal – az Alfa Televíziót, amely az Eutelsat műholdakon keresztül közép-európai, sőt Európán túlnyúló területekre sugárzott volna. Ebben számos ország érintett volt, így meghívták azok képviselőit Magyarországra, abban a reményben, hogy ez a médium több nemzet összefogásával valósul majd meg. Emlékszem, Csoóri Sándorral mi is vendégül láttunk egy azeri tévés vezetőt és annak feleségét, a tolmácsolásban Kun Miklós és Gereben Ági segített. A vendégek nagyon jól érzeték magukat, nagyon ízlettek nekik a magyar ételek, de ettől függetlenül az Alfa Televízióból nem lett semmi.
És honnan ered a Duna Televízió elnevezése?
Ez több fordulatot is megért. Csoóri Sándor volt az, aki – már az Alfa Televízió szervezése idején, s még jóval a Magyarok Világszövetsége előtt történt bejelentés előtt – azt mondta, hogy az új kezdeményezést a magyarsághoz kell kötni. Először a határon túl élő magyarokat kell megszólítani, s Magyarország rangját is emeli, ha a neve Hungária Televízió lesz (a Duna Televíziót felügyelő kuratórium végig ezt a nevet viselte), majd később a tényleges alapítás idején kapta a Duna Televízió nevet.
Miért került előtérbe a korábban alig ismert műholdas televíziózás terve?
A Magyarország körül lakó magyarok csak a határ menti részeken tudták a földi sugárzású, magyar nyelvű adást fogni akkoriban. Ha például a kolozsváriakat érdekelte egy-egy komolyabb magyar futballmeccs, 50-60 kilométert kellett utazniuk nyugat felé, hogy pénzért láthassák a mérkőzéseket. Az 1989-es romániai forradalom idején különösen fájdalmas volt, hogy elérhetetlenek voltak az MTV tudósításai. A szocializmus idején sok próbálkozás ellenére sem lehetett elérni, hogy a kőrösfői átjátszóállomás magyar adásokat közvetítsen. Ezt technikailag könnyen meg lehetett volna oldani, ha nem félt volna a román hivatalosság ettől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Természetes, hogy ebben a történelmi helyzetben kiemelt szerepet kapott a magyar műholdas televízió gondolata.
Már a rendszerváltás hajnalán rengeteg tárgyalás zajlott. Úgy tudom, külföldi közreműködőket is be kívántak ebbe vonni. Ki volt ezeknek megbeszéléseknek a házigazdája?
A találkozások egyik része a Selyemgombolyítóban zajlott, ahol Zelnik József volt a gazda. Róla tudni kell, hogy sok évtizeden át Csoóri Sándor, Nagy László és Kormos István mellett felnőve sokat segített ezeknek a nagyhírű embereknek. Hozta-vitte őket az autójával idehaza és Erdélyben, segített ügyes-bajos dolgaik intézésében. Igazi tanítvány volt, de hát a tanítványok mindig igyekeznek túlszárnyalni a mestereiket. Nem tudom, ő úgy érzi-e, hogy sikerült neki?
Több alkalommal még egy Washingtonban élő dél-koreai üzletember is részt vett a beszélgetéseken, aki úgy beleszeretett a magyar lélekbe és a magyar gondolkodásmódba, hogy mindenképpen segíteni akart, aztán végül ő is valahogy kimaradt az egészből.
A MOVI-ban, a filmgyár egyik telepén Péterffy András rendező közreműködésével már 1992-ben folytak a kísérleti adások. Kvázi már létezett a „Duna tévé”, lehetett nézni az űrből sugárzott magyar filmeket. Ha magántőkét nem sikerült bevonni, akkor miért nem fordultak segítségért a kormányhoz?
Igen, a műholdas sugárzásban Péterffy András is benne volt. Sokan segítettek a sugárzás megindításában, közülük néhányan még ma is munkatársaink. A kísérleti adások már folyamatosan mentek, de Csoóri Sándor semmiképpen sem akarta ezt a kormány bevonásával intézményessé tenni, mert tudta, hogy nagy horderejű kérdésről van szó, és az Antall-kormány nem léphet a saját elképzelései szerint, mert előbb egyeztetnie kell belső és külső ellenzékével. Igazi fordulatot jelentett, mikor 1992 augusztusában – fél évszázad múltán – megrendezték a Magyarok Világtalálkozóját, ahová 52 országból jöttek el honfitársaink. Már majdnem vége volt a találkozónak, épp a konklúziókat vonták le, terveket, határozatokat fogadtak el a Kongresszusi Központ Pátria termében. Csoóri Sándor fenn volt a színpadon, közben mi Zelnik Józseffel és Szokai Imrével ott álltunk pár lépésre, és akkor Szokai a fejéhez kapott, hogy: „Úristen, hát most kéne ezt a televíziót bejelenteni!”
Ilyen ötletszerű volt?
Igen, ennyire spontán történt.
Pedig sokan úgy vélik utólag, hogy ez a bejelentés egy jól megtervezett akció volt…
A terv megvolt, hogy egyszer, ha lehet, rövidesen, ezt a tévét meg kell csinálni, de – emlékeim szerint – Szokainak jutott az eszébe, hogy itt a megfelelő alkalom. Ezt itt és most kell bejelenteni. És akkor hárman gyorsan megfogalmaztunk egy kis szöveget, és egy papírfecnin – a felvétel máig megvan róla – én vittem föl Sándornak a színpadra, és adtam a kezébe, hogy akkor ezt is mondja el. És elmondta!
A Magyarok Világszövetsége máig úgy tekint saját magára, mint a Duna Televízió egyik életre hívójára…
A mai Magyarok Világszövetsége, amely már csak halvány árnyéka a réginek, arra hivatkozik, hogy a Duna Televíziót a Világszövetség hozta létre. De csupán annyi közük volt hozzá, hogy akkori elnöke, Csoóri Sándor jelentette be ezt az igényt. A bejelentést a színfalak mögött Zelnikkel meg Szokaival mi fogalmaztuk meg, de Csoóri Sándor menet közben igazított még rajta, így veretesebb lett a szöveg. A lényeg az, hogy így szól a bejelentés hiteles története.
Ez érdekes, mert sokan úgy hiszik – ha korábban ódzkodtak is ettől –, hogy a történetnek ebben a szakaszában, titokban mégiscsak megállapodtak erről a kormányzattal…
Szó nincs róla. A kormánynak és mindenki másnak is meglepetés volt ez a bejelentés, s ezen az eseményen 52 ország magyarjai ugrottak föl igenlően! Szó szerint. Hihetetlen vastapssal fogadták a bejelentést! Ez pedig kötelezettséget jelentett mindenki számára! Szerintem a rendszerváltás után a Duna Televízió létrehozása volt a legnagyobb kulturális tett. Most már történelmi léptékkel mérve is biztos, hogy hihetetlenül fontos dolog történt akkor.
Furcsa érzés erről most és itt az MTVA új épületében beszélni, nem sokkal azután, hogy a kis Duna Televíziót lenyelte a „Nagy Testvér”.
A Duna Televíziónak ez a „beillesztése” egy másik nagyobb rendszerbe annyiban zavar, hogy nehéz megérteni: ugyanaz a kormányzat, amelyik egyik kézével a külföldön élő magyaroknak állampolgárságot ad, a másik kezével miért veszi el a határon túlra szakadt magyar nemzetrésznek adott legnagyobb ajándékát, a Duna Televíziót. Nem látni még pontosan, hogy a Duna Televízió betagolódása az MTVA-ba mennyire jó vagy rossz. Mert így is nagyon sok műsor elkészül. És ami a legkülönösebb, hogy a Fölszállott a páva, az egyik legnagyobb sikere az egész rendszernek, kifejezetten a Duna Televízióhoz kötődik. Ahhoz a médiumhoz, amely a kezdetektől fogva a nemzet televíziójának számított, de most a teljes önállósága valamilyen módon mégiscsak megszűnt.
Azért találkoztunk, hogy a huszadik születésnap kapcsán a múltról beszélgessünk, de mindig előtérbe kerül a jelen, ami nem véletlen, hisz igazából azt se tudjuk, hogy most létezik, vagy nem létezik a Duna Televízió?
Csatornaként létezik, amúgy beolvasztották egy nagy szervezetbe. Nem beszélhetek önkéntességről. Egy központi, politikai döntés eredményeképpen egy média-mamut jött létre. De ha ennek ellenére is sikert érhetett el, akkor talán mégse kilátástalan azoknak a céloknak a megvalósítása, amelyeket az alapítók kitűztek.
Bár az alapítók legkevésbé se szerették volna, hogy a Duna Televízió beleolvadjon egy nagy trösztbe…
Az MTV sem ezt képzelte. Arra viszont nagyon jó volt, hogy teszteljünk valamit. A közös ügyet! Legutóbb a Fölszállott a pávában a stáb nagyobbik része Dunás volt, a kisebbik része MTV-s, és nagyon nagy élmény volt, hogy ilyen egységet, ilyen csodát ez a műsor emberileg és szakmailag össze tudott hozni. Egyáltalán nem volt fontos, hogy ki Dunás és ki MTV-s. A műsor és a közös cél volt a fontos. Úgy éreztem magam, mint amikor kiverekedtem a csíksomlyói búcsú közvetítését 1993-ban, ami azóta is megmaradt! Vannak olyan ügyek, amelyek össze tudják hozni az embereket.
Kezdetektől fogva veszélyben forgott a Duna Televízió függetlensége. Mikor volt az első kísérlet a belekebelezésére?
1994-ben Göncz Árpád ajánlotta Csoóri Sándornak ezt a lehetőséget. Horn Gyula volt már a kormányfő, és Csoóri Sándor mint kuratóriumi elnök elment a miniszterelnökhöz, és felkereste Göncz Árpádot mint köztársasági elnököt is, akivel évtizedek óta jó kapcsolatban voltak. Göncz Árpád mondta neki szó szerint azt, hogy nem baj, csinálunk a Duna tévéből egy főosztályt az MTV-n belül. Majd Hanák Gabi elvezetgeti. Erre azt válaszolta Sándor, hogy Gábort becsüli, szereti, régi barátság köti hozzá, de azért jobb lesz, ha a Duna megmarad önálló televíziónak. Horn Gyulának nem voltak ilyen tervei.
Visszatérve a születés pillanatához, volt egy másik feltétele is annak, hogy a Duna Televízió létrejöjjön. Az egyik az alapítvány, a másik pedig, hogy be kellett volna jegyezni egy rt.-t, de ezt a Duna Televízió akkori ellentábora minden eszközzel megakadályozta volna. Ezért hozta létre Zelnik József az Eurion Rt.-t?
Dehogyis. Az Eurion Rt. már a Duna Televízió bejelentése előtt létezett.
Nem profetikus előrelátás nyilvánult meg ebben a cégalapításban?
Nem feltételezem, ugyanis ezt a céget Zelnik József eladta mindenestől a Hungária Televízió Alapítványnak, és így jött létre a Duna TV–Eurion Rt. Zelnik sokszor mondja, mostanában egyre gyakrabban, hogy ő volt a Duna Televízió első elnöke. Ő ennek az Rt.-nek a vezetője volt, de a Duna Televízióban vagy annak kuratóriumában soha senki nem választotta őt meg elnöknek. Az első elnök Sára Sándor volt.
Ez nagyon romantikus korszak volt, nagyon kevés ember dolgozott nagyon sokat, szó szerint határtalan lelkesedéssel. Hogyan születtek az első adások?
Néhányunknak, akik 1992 őszén elkezdtük a műsorgyártást, bőven volt televíziós tapasztalatunk. A kollégák a Panorámától szegődtek a Dunába. Én ugyan a 80-as évek második felétől a Magyarságkutató Intézetben dolgoztam tudományos kutatóként. Akkor doktoráltam kisebbség tudományokból, és aztán ’92-ben, ’93-ban, mikor elkezdtük a munkát, nem hagytam ott még az intézetet egy egész évig, amíg az ottani kutatásaimat befejeztem. Fizetést nem vettem föl, mert erkölcstelennek tartottam volna. Hisz amíg egy tudományos kutató akkor 26 ezer forintot keresett, addig egy televíziós főszerkesztő, amivé lettem, 60 ezret. Még annyit, ha valaki egyszer beleszeretett a televíziózásba, abból nem lehet kiszeretni…
Melyik volt az első sikeres műsor?
Az én csapatomhoz kötődő Közép-európai Magazin volt a legsikeresebb. Az első adás a Trianon után tragikusan kettéválasztott Kis-Szelmenc és Nagy-Szelmenc tragédiájáról szólt. Ezt a falut kettévágta a határ, egyik fele akkor még Csehszlovákiába, másik fele meg Ukrajnába szakadt, utána rengeteg dokumentumfilm készült erről a témáról. Mondhatni, készen ugrottunk elő a semmiből a Duna Televízióba. A műsorok összeállításában négyen dolgoztunk, a kuratórium vigyázó szemei előtt: Vlahovics Kati, Németh Bea, Kelemen Magda, aki az MTV Kulturális Főosztályán dolgozott korábban, és jómagam. Időközben a kuratórium létrehozta a Műsortanácsot, ebből öten voltak, akik átvették a műsorokat, meg elég sokat foglalatoskodtak velünk, mi meg velük, de jól indult, jól kezdődött, színvonalas volt. Akkoriban a mi abszolút gyakorlatlan bemondóink még csak híreket olvastak híradó helyett.
A határon túlról is hoztak embereket?
Ez feltétel volt. Jöttek Délvidékről, Erdélyből, Felvidékről és itthonról is. Emlékszem, hogy ’93 áprilisában indult el a Híradó, de nekünk már volt egy műsorunk, a Határon Túli Magyar Műhelyek. Ebből nőtt ki az összes, ma is működő határontúliakkal foglalkozó műsor.
Amikor a Duna Televízió szervezete már kezdett körvonalazódni, az alapítók közt konfliktus támadt. Zelnik Józsefnek miért kellett elmennie?
Ez akkor történt, amikor a kuratórium arról döntött, hogy Sára Sándor lesz az elnök. Mindezt Csoóri Sándortól tudom. Makovecz Imre valóban kilépett a kuratóriumból, mert nem Zelnik lett az elnök. Miközben Zelnik pontosan tudta, mi várható, hisz korábban ott volt nálunk, a lakásunkon azokon a tárgyalásokon, amelyeket Csoóri Sándor folytatott Sára Sándorral, Lugossy Lászlóval és Hanák Gáborral. Hozzá kell tennem, hogy Sára Sándort volt a legnehezebb rávenni, hogy elvállalja az elnöki posztot. Ő akkor frissen ment nyugdíjba, komoly filmterveket dolgozott ki, és látható volt, hogy az elnöki teendői miatt azok nem valósulhatnak majd meg. Az is zavarta, hogy kevesebb időt tölthet a köveskáli birtokán. Nagy kockázatot vállalt azzal, hogy belefogott egy nagyszabású úttörő munkába, miközben ő magát a televíziót sem szerette igazán.
Egyszer említette, hogy Sára Sándor számára olyan volt az elnöki szerepkör, mint egy nagy filmforgatás.
Igen, ő a rendező, és azon belül mindenki tényleg alárendelt volt, ezt a szónak a legnemesebb értelmében mondom. Jól emlékszem, amikor Csoóri Sándor azt mondta Sárának – őket valóban harminc-negyven éves barátság kötötte össze –, hogy „Sanyi, hát ott a labda, csak be kéne rúgni”. Végül elszánta magát és berúgta. Nagyon nehezen ment bele. De jó, hogy belement. Kiváló televíziót teremtett, de óriási árat fizetett érte, sok más mellett a megterhelő elnöki munka miatt el nem készült játékfilmjeivel. Úgy gondolom, az, hogy sikerült megnyerni őt, csakis a kuratórium színvonalának köszönhető, amelyben képviseltette magát az akkori magyar nemzeti értelmiség krémje. Egy Jankovics Marcellre, egy Szakály Ferencre, egy Csoóri Sándorra ma sem lehet másképp gondolni, mint ahogy akkor néztek fel rájuk. Tehát ez egy igazi értelmiségi kezdeményezés volt, igazi értelmiségiekkel. Ezért tudott annyira különbözni minden mástól. Mert akkor még nemcsak az üzletemberek, nem az ügyeskedők számítottak, hanem valóban olyan színvonalat céloztak meg, amely máig hat. Az a bizonyos kezdeti energia… Pedig mennyi változás volt az óta.
Az alapítók ethosza is változott volna?
A Duna Televízió első percétől az alapító okiratban megfogalmazatott ethoszt élte. Ezt egyik elnöknek sem kellett utólag megteremteni. Nem volt különbség Csoóri Sándor vagy Sára Sándor gondolata között, ahogy Jankovics Marcell és Sára Sándor is azonos etikai és esztétikai mércével mért, ők mind ugyanarról a magaslatról indultak, ahol bekapcsolódtak a munkába, és azt a magas igényt vitték tovább. A későbbi elnököknek már „csak” folytatniuk kellett az elődök munkáját. Ennek az értékrendnek a folyamatosságát például a csíksomlyói búcsú közvetítése is jelzi. Már Sára Sándorék jövetele előtt, 1993 májusában forgattuk le az „első búcsút”, a legutóbbit 2013-ban közvetítettük.
Sára Sándor elnöksége első szakaszában nehezen tudott alkalmazkodni az élő, napi televízió sajátosságaihoz. Ha jól emlékszem, nem akart híradót sem?
Valóban mondta, hogy híradó nem kell. De aztán belátta, hogy közszolgálati televízió nem lehet meg híradó nélkül. Lehet, hogy az Arte tévé specializálódhat kizárólag a kulturális és dokumentum-műsorokra, megengedheti magának, de nekünk közel két és félmillió, hazájától távolabb élő magyart kellett tájékoztatni, s őket nem lehetett a magyarországi információktól megfosztani. Emlékszem, hogy Németországból volt, aki sírva jelentkezett, hogy elmondja: el nem tudjuk képzelni, mit jelent számára az egyidejűség. Ő, aki ’56 óta nem volt itthon, azt látja, hogy aznap az emberek a Lánchídon vagy más emlékeiben élő, emblematikus helyszínen jönnek-mennek, ott, ahol ő már évtizedek óta nem járt.
Kevésbé idilli a kép, ha a Duna Televízió az ország holdudvarában elő magyar kisebbség védelmében beavatkozik egy másik ország belügyeibe. Önnek sikerült ebbe belefutni?
Sokszorosan. Ahogy említettem, a Közép-európai Magazinnak voltam a főszerkesztője, amely azért kapta ezt a címet, mert Közép-Európáról Kunderán, meg néhány hazai értelmiségin (Csoóri Sándor, Konrád György) kívül nemigen szeretett beszélni senki. És mi épp ezt a térséget céloztuk meg. Az itteni együttélést, különélést, külön állást, konfliktusokat, barátságok problémáit legtöbb esetben kulturális kérdésként mutattuk be, és nem a direkt politika felől közelítettük meg. De előfordult, hogy a konkrét politikai ügyekbe bele kellett szaladni. Ma is vallom, a direkt politikának a híradóban és a hír-háttérműsorokban a helye, míg minden mást a kultúra oldaláról kellene megközelíteni. Ennél elegánsabb politizálás nincs. A kultúra sokkal több üzenetet hordoz, mint egy rossz politikai mondat.
A Sára-korszakban szilárd értékrend alakult ki a politikai műsoroktól kezdve a magazinokon át a filmválogatásig. Már ez idő tájt is próbálták megkörnyékezni a Duna Televíziót a politikusok?
Ez inkább a Sára Sándor leköszönése utáni korszakra igaz. Sára ennél sokkal dacosabb, keményebb és megközelíthetetlenebb volt. Az ő tekintélye kizárt minden kísértést. Nem is kellett neki annyira ágálni a megkörnyékezések ellen, mert ő kőszikla volt a magyar kultúrában, és minden méltatlan szó lepergett róla.
Még egy óriási pozitívuma volt ennek a korszaknak, hogy szövetséget tudott kialakítani az alkotókkal, mert a filmszakma már a rendszerváltás előtt sem volt túl jó helyzetben…
A magyar film szakembergárdáját, infrastruktúráját elvesztette, amelyet aztán később más vállalkozások fölszívtak. De igazából volt egy olyan eszmény – egyébként éppen az Arte kapcsán is el lehet mondani –, hogy egy kulturális televíziónak inspirálni kell az alkotókat, segíteni kell új művek létrehozását. Így lett a televízió az igazi terepe, közvetítője az „otthontalanná vált” dokumentumfilmnek. Az, hogy a Dunában készülhettek ilyen alkotások, inspirálta a munkatársakat is, mert nemcsak a filmrendezők készítettek ilyen filmeket, hanem mi, televíziósok is. Igaz, Sára Sándor szárnyai alatt dokumentumfilmet készíteni nem volt egyszerű, ám jó és igényes iskola volt. Nem mintha beleszólt volna a forgatásba, de az ő személyisége, példája, alkotásai mindenkire hatottak, s mindenkit köteleztek arra, hogy magasra tegye a lécet. Mi, tévés munkatársak sok dokumentumfilmet készítettünk. Én magam is több mint harmincat.
A következő elnök, Pekár István milyen változásokat hozott?
Sára után nagyon nehéz volt – úgy érzem – a Duna Televízió elnökének lenni. És azt se értem a mai napig, hogy miért esett rá a választás. Úgy emlékszem, Jankovics Marcell is pályázott, aki egy zseniális, felkészült ember, de annak idején „osztályidegen” származása miatt nem volt jó a káderlapja, így nem végezhette el az egyetemet. Márpedig a felsőfokú végzettség előírás az elnöki poszt betöltéséhez. Pekár Pista praktikus mezőgazda, egy sikeres magazin, a Gazdakör szerkesztője volt, aki biztosan meg is kínlódott egy kicsit az elnöki szerepkörével.
Igen, de úgy tűnik, hogy ezt a feladatot megoldotta. És hogy alakult a tévé műsorainak színvonala?
Többnyire stagnált. A műsorkészítők többsége megmaradt a helyén.
Ez a filmes programokra is vonatkozik?
A játékfilmes programokat ugyanazok szerkesztették, akik korábban. Amit Sára elindított, az meghatározó volt. Az utána következőknek már nem volt olyan nehéz, mert ugyanaz az alkotói gárda maradt még egy ideig. Az első kuratórium és az első elnökség által felszabadított energiák máig hatnak. Még akkor is, ha vesztettek a lendületükből. De mégis büszkén megfogalmazható volt, hogy – a Duna tévé Televízió mégiscsak Duna Televízió –, csak rosszabb ne legyen. Az én műsorom, a Közép-európai Magazin még Sára Sándor alatt szűnt meg. Marosi Barna alelnök úr, aki 65 évesen kezdett televíziózni, egy Magyarok című műsort óhajtott készíteni. Hely kellett neki.
De a Pekár-időszakban visszakapta a műsort…
Nagyon rövid időre, de nem adtak hozzá pénzt.
Gazdagodott ezekben az időkben új személyiségekkel, új alkotókkal, alkotásokkal a Duna Televízió?
Egyhelyben topogás volt ez az időszak, és ismétlem, a kezdeti lendület tartotta fent. Olyan furcsa kibeszélés lenne, ha én mondanám el, hogy erről a korszakról hogyan gondolkodom. Pedig nem személyre lebontva, nem X vagy Y ellen beszélek, hanem arról, hogy ezek az átalakulási folyamatok a szellemi elszegényedés felé mutattak. Új embereket hoztak, akik nem voltak tévések soha, mégis vezető pozícióba kerültek. Ami semmiképp nem tett jót a televíziónak.
Pekár István után az új elnök megválasztása többször kudarcba fulladt. Ön szerint mi volt az oka a hosszú és pusztító interregnumnak?
A kuratóriumok összetétele megváltozott. Már nem a szellemi mérce volt a fontos, hanem a pártarányok. Mindenki meghatározott pártfeladattal érkezett. Feledésbe merült a lényeg, már nem a kultúra, nem a határon túli magyarság ügye volt az érdekes, hanem az, hogy ki hogyan oldja meg a rábízott pártfeladatot. Olyan személyiségek tették naggyá a Duna Televíziót, mint Sára Sándor és Csoóri Sándor. Az ő helyükbe tévéelnökként és kuratóriumi elnökként is hivatalnokok léptek, politikai feladattal. Sokkal egészségesebb lett volna, ha a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb szellemi teljesítményeként létrejött Duna Televízió ügyeibe nem szólnak bele, és meghagyják a határon túli, s a diaszpórában élő magyarok ajándékának.
A bürokratikus, gazdasági szemlélet uralkodóvá vált, a kereskedelmi televíziók irányába sodorta a Duna Televíziót. Reklámidőket, nézettséget próbáltak számon kérni, ami arról tanúskodik, hogy már egyáltalán nem értették az alapítók eredeti szándékát?
Senkit nem érdekelt, hogy pontos legyek. De takarózni jó volt a Duna Televízió eszméjével és alapító okiratával – azzal, amit valójában már rég sutba dobtak. Arról nem is szólva, hogy a kereskedelmi számonkérés is teljesen elhibázott volt. A Duna Televízió nézettsége sohasem volt objektív módon mérhető. Mert egy műholdas tévének nem elég az anyaországi nézettségét mérni. Senki nem tudta, hányan néznek bennünket a nagyvilágban, a határon túl, ahol a visszajelzések szerint a törzsközönségünk él. Emiatt nem is szabad egy műholdas tévé adatait egy földi sugárzású televízió nézettségével egybevetni. Amikor pár alkalommal sikerült Erdélyben mérni, rögtön felugrott a nézőszámunk. A Fölszállott a páva 2012-ben eklatáns példa volt erre. Harmincegy országból szavaztak. Itthon 4,4 millióan nézték, mikor a döntőt közvetítette az M1, a Duna I. és a Duna II., akkor megvertük az X-faktort. Tehát lenne itt érdeklődés, kíváncsiság a Duna Televízió iránt is, ha valakinek érdekében állna, hogy ehhez biztosítsa a feltételeket.
A túl hosszúra nyúlt interregnum után az elnöki szék várományosaként hogyan került a célkeresztbe Cselényi László személye?
Az úgy történt, hogy Sütő András jött el Csoóri Sándorhoz, és elmondta, hogy a veje, Cselényi Laci – akivel valaha nagyon jó barátságban is voltunk még Kolozsváron – szeretne pályázni. Csoóri Sándornak, aki mást gondolt Cselényiről, soha eszébe nem jutott volna, hogy őt tűzön-vízen át támogassa, de Sütő András, a súlyos beteg barát kedvéért mindent megtett. András sokszor jött el hozzánk, de mindig egyedül. Az ő rákbetegsége a forradalom idején történt szemkiverésből következett; gyakorlatilag, ha késleltetve is, de őt a Securitate ölte meg.
Voltak olyan percek, amikor nálunk, a mi lakásunkban ott ült Hamburger Miska, Ördögh Szilveszter, Sütő András, Budai László, ezek még kurátorok voltak, ott volt Pálfy G. István, Kósa Feri, Bodor Pál. S arról beszéltünk, hogyan lehetne Cselényi az elnök. Én úgy láttam, és ma is úgy látom, hogy egy Kolozsvárról jött ember élete beteljesedésének, csúcspontjának kellett volna lennie, amikor elnyerte a Duna Televízió elnöki posztját. Ő predesztinált is volt erre a műveltsége, otthoni környezete, felkészültsége révén. Az első fordulóban nem sikerült őt megválasztani, mert Ördögh Szilveszter, Isten nyugtassa, nem szavazott rá, miután fölhívták telefonon, hogy nem szabad igent mondania. A második szavazáskor Ördögh Szilveszter kikapcsolta a telefonját, így lett Cselényi László a Duna Televízió elnöke. Ehhez még az a közjáték is hozzátartozik, hogy Sándor fölhívta Orbán Viktort, aki azt kérdezte tőle, hogy vállal-e Cselényiért politikai és erkölcsi felelősséget. És Sándor azt mondta, hogy igen. Csoóri Sándor tehát politikai és erkölcsi felelősséget vállalt Cselényi Lászlóért. Pedig tudta, és mondta is nekem, hogy meglátod, ha András elmegy, minden meg fog változni. Így is lett.
Tapasztalata szerint az elnöki szerep megváltoztatja az embert?
Nem mindenkit. A legnagyobbakat semmi nem rendítheti meg. De volt, aki egy év után már teljesen megváltozott, mert annyi talpnyaló gyűlt össze körülötte, hogy megszűnt a valóságérzékelése. Ez persze a kollegáknak is bűne. Nem véletlen, hogy vannak olyan helyek, ahol – mondjuk egy igazgatósági tanácsban, vagy egy elnök körül – ott kell ülni az „ördög ügyvédjének”, akinek az a munkaköre, hogy mindig elmondja a rosszat, a tévedéseket, a kiküszöbölhetetlen hibákat, és ezzel az egyensúly megőrizhető. Na, nálunk ilyen nincs, ezért fel szokott billenni az egyensúly. De ez nemcsak egy televízióra érvényes, hanem minden olyan helyre, ahol elveszhet a józan ítélkezés.
Hát, Lacinál is körülbelül ez történt. Engem békében hagyott, de kiszorított. Például a határon túli magyarok ügyeihez nem férkőzhettem közel, holott egész életemben ezzel a kérdéssel foglalkoztam. Mégsem. Igazgatóként elég sok műsor tartozott hozzám. A vallási műsorok, néhány, a kultúrával, néhány, a külpolitikával érintkező műsor. Az ő leváltása után sorba rúgták ki a kegyenceket és a szakmai vezetőket. Engem nem rúgtak ki, mert nem voltam benne semmilyen „buliban”. Persze történt nagyon sok jó dolog, sok jó műsor is készült, de sajnos emellett olyan klikk-rendszer alakult ki, olyan módon zártak ki egy csomó embert és vettek maguk köré új embereket, ami az egésznek nagyon rossz szájízt adott. Ha akkor, hét évvel ezelőtt, amikor szerettem volna, meg tudjuk csinálni a Fölszállott a pávát, talán nem lehetett volna ily módon „megszüntetve megőrizni” a Duna Televíziót.
Cselényi idejében mennyiben tudta befolyásolni a politika a Duna Televízió működését?
A Sára-időszakban – ahogy már említettem – ezek az erők igen kis mértékben érvényesültek, azt hiszem, hogy igazán nem is kísérleteztek. Pekár István idején már behatoltak a politika csápjai a tévébe, de mégis volt még annyi erő a Duna Televízióban, hogy ezeket részben vissza tudta verni. Habár Pekár István úgy érezte, ha alkukat köt, ő lesz az okosabb, de sajnos a politikában ez nem így van. Az emberi jó szándékot a politikában ezerféle módon ki lehet forgatni. Cselényi idejében a politikai erők, a kuratóriumon keresztül is, már elég komolyan hatottak. Elnöki mandátumának meghosszabbítása is a politikai megfeleléssel indokolható. Ettől függetlenül, mint már mondtam, kitűnő felkészültsége okán predesztinált volt az elnöki szerepkörre. Ha nem fordul szembe azokkal, akik őt segítették, ha más módon viszonyul néhány dologhoz, ha nem hallgat a szirénhangokra, akkor a pozíciójában megmaradhatott volna.
Ön régi, alapító tag, milyennek látja a Duna Televíziót? Vagy kívülállóként nem tud rátekinteni?
Nem is szeretnék. Valóban nagyon sokunk életének a leggazdagabb és legszebb korszaka ez a húsz esztendő. Hadd nevezzem meg azokat a kollegákat, akikkel két évtizeden át kitartottunk egymás mellett: Szitányi Zsuzsanna, Nagy Katalin, Wonke Rezső, Kurucz Károlyné, Glósz Imre. Az útjaink 2011-ben, a nagy változáskor váltak el.
Stark R. László