BEVEZETŐ

 

            1992 karácsonyán megkezdte adását az első magyar műholdas televízió, amelyet alapítói főként a külhoni magyarok anyanyelvi-kulturális szolgálatára és tájékoztatására szántak. Nevét a közép-európai térséget, annak népeit összekötő, gazdag jelentéstartalmú Duna folyóról kapta.   Életre hívása – sokak szerint – mindmáig a rendszerváltás utáni időszak nemzetpolitikájának legjelentősebb eredménye, s az Antall-kormány fejének legendás kijelentésében megvallott szándék kézzelfogható bizonyítéka: „Én lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”.

            Ez az írás a Duna Televízióban töltött több mint hét év utáni kényszerű távozásomat követően, a friss emlékek, tapasztalatok és dokumentumok közelében született dolgozat[1] rövidített változata, amelyben áttekintem, hogy működésének első nyolc éve alatt miként alakult a televízió szervezete, műsorpolitikája, milyen tartalmi, financiális problémákkal találta szembe magát a televízió vezetése, és ezekre milyen választ adott. Igyekszem bemutatni, hogy a határon túliak örömteli fogadtatásán és szeretetén túl milyen lépcsőkön át vezetett az útja a hazai média és politika gyanakvó bizalmatlanságától az elismerésekig, s arra is keresem a választ, milyen irányban fejlődhetne tovább, s hogyan őrizhetné meg értékeit és létjogosultságát az elkövetkező időszakban a Duna Televízió.

            1999-ben a Duna Televízió megkapta az UNESCO Kamera-díját, vele „A  világ legjobb kulturális televíziója” kitüntető címet, amelyet  Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke Párizsban vett át.

            Részlet a díj átvételekor elmondott beszédéből:

 

            „Ma, amikor televíziós csatornák tucatjai jutnak el egy-egy háztartásba, a legtöbb műsorkészítő elfeledkezik arról a felelősségről, amelyet tevékenységével a nézők gondolkodásmódjára, személyiségére kifejt.

            A Duna Televízió éveken át küzdött a létezését megkérdőjelezők, megszüntetését, összevonását, beolvasztását követelők ellen, a kereskedelmi csatornákat kiszolgálók igénytelensége és a tömegízlés közönye ellen. Majd öt évig egy utcán parkoló közvetítőkocsiból, más csatornák költségvetésének tizedéből készültek műsoraink. Némelyek már-már úgy hitték, hogy a küldetés, amelyért a Duna Televíziót csaknem hét esztendeje létrehozták, idejétmúlttá vált, a világban szétszóródott magyarság kulturális értékeinek számbavétele, az együvé tartozás erősítése csak egy szűk réteg számára fontos feladat. Különösen időszerűvé váltak Ady fájdalmas sorai:

 

»Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve…«

                                              (Karácsony)

 

            Ebben a médiavilágbeli számkivetettségben kaptuk meg az UNESCO Kamera-díját, amely a Duna Televíziót 1999-ben „A világ legjobb kulturális televíziójának” minősítette. Ez a díj megerősít hitünkben: jó úton járunk. Az írástudóhoz hasonlóan a műsorkészítőnek is van felelőssége, amelyet, lám, valahol számon tartanak a világban. Számon tartják azokat a műsorokat, amelyek csak kevesekhez jutnak el, mert a hamis csillogás, a felszínes műfajok elnyomják őket. A legtöbb ember szívesen néz olyan műsorokat, amelyek azt sugallják, hogy a könnyebben járható utat kell választania, de az idő rostáján csak az a kevés marad fenn, ami megnemesíti a lelket, elgondolkodtat, jobbá tesz.

            Az UNESCO Kamera-díj kötelez! A jövőben is ezen az úton kell járnunk, törekedve arra, hogy értékeinket megtartva minél több emberhez jussunk el, keltsük fel bennük a kultúra iránti igényt, mert az érték különös kincs, gyarapodik, s nem fogy, ha többen részesülnek belőle. A szépre, jóra való fogékonyság ugyanis csak csíraként él az emberben, ha nem ápolják, nevelik, nem teljesedik ki, elnyomja a felszínesség, a középszerűség, a lelki restség.

            Most, amikor a Duna Televízió elért legnagyobb sikeréhez, felvetődik a kérdés: hogyan tovább? Jó volna, ha erre az erkölcsi fundamentumra építkezve a Duna Televízió műsora eljutna a világban élő minden magyarhoz, erősítve összetartozásuk érzését: azt, hogy tagjai vagyunk a magyarok nagy közösségének. Ez a csodálatos érzés, nemzeti összetartozásunk tudata az az eszme, amelyet Ady számon kért.”

 

 

ELŐZMÉNYEK

 

A külhoniaknak szóló televízió igénye

            A XX. századi nagy földcsuszamlások, az I. világháborút követő trianoni békediktátum, majd a II. világháború után kikényszerített párizsi békeszerződés következtében kialakult geopolitikai helyzet, a területek elcsatolása „mozaiknemzetté” alakították a magyarságot, amelynek egyharmada az ország határain kívülre került. A háborúk, a gazdasági nyomor, az idegen megszállás, majd az 1956-os forradalmat követő megtorlások elől, Ceauşescu Romániájából, s később a szerb háború miatt a Délvidékről Nyugatra menekülő tömegek tovább növelték az országhatáron kívül élő magyarok számát. 

            A különböző korszakokban, különböző okokból kisebbségi létbe került csoportok más-más önszemlélettel, más azonosság-tudattal élték meg magyarságukat. Legnehezebb a Kárpát-medencében élőknek volt, akiknek elvették iskoláit, tiltották anyanyelvének használatát. Működhettek ugyan Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, sőt még Szovjet-Ukrajnában is magyar kulturális és médiaműhelyek (sajtó, rádió, tv), de csak erősen elszigetelt, regionális jelleggel, kis hatósugárral, rövid műsoridővel és a többségi nemzet politikai ellenőrzése alatt. Ezek nem elégítették ki a magyar nemzetiség tájékozódási és kulturális igényeit. A határon túli magyar iskolákon túl a kulturális intézmények hálózatát is folyamatosan sorvasztották, aminek következtében az ott élők a hiányzó műveltséganyag pótlásáért egyre nagyobb várakozással fordultak az anyaország felé. 

            A magyarországi sajtó és a rádió olykor-olykor hírt adott a külhoni magyarok életéről, gondjairól, a Magyar Televízió egésze azonban nem vállalta a nemzeti televízió feladatát. Voltak kivételes műsorok, pl. a Röpülj páva népdalvetélkedő, Lőrincze Lajos nyelvművelő adásai, amelyekben a határon túli értékek és hordozóik is feltűntek. Bizonyos szerkesztőségekben (pl. az MTV Mezőgazdasági Szerkesztősége Szülőföldem-sorozata, később a Ceauşescu-rezsim kritikájában és végnapjainak bemutatásában kiemelkedő szerepet betöltött Panoráma) főként a főszerkesztő, illetve a szerkesztő egyéni vállalása révén került határon túli tematika is a műsorok közé.

            A magyarországi rádió- és televízióadások azonban a határon túl élők milliói számára elérhetetlenek voltak. Egyre határozottabban körvonalazódott egy, a külhoniaknak szóló magyar tömegkommunikációs eszköz szükségessége.

 

A Magyar Televízió a rendszerváltáskor

            A rendszerváltás a médiapolitikában is kisebb-nagyobb változásokat idézett elő. Az írott sajtó területén elkezdődött a privatizálás, a rádió és a televízió közvetlen pártirányítása is megszűnt, ezen a területen azonban tovább éltek a régi reflexek. A többpártrendszer kialakulásával több oldalról érte befolyás a szemléletváltást és kádercseréket elkerülő, a hatalom szolgálatára edzett médiát, ugyanakkor a rádió és a televízió meghatározó szakemberei is keresték a hatalmi központok erős embereit, védelmet kérve és remélve az elkezdődött médiaháborúban.

            A Magyar Televízióval a nyolcvanas évek végére a szakma és a hazai nézők is egyre elégedetlenebbek lettek.

            1989-ben a XXI. Filmszemlén a Magyar Film- és TV-Művészek Szövetsége tanácskozást szervezett a mozgóképkultúra helyzetéről. Vitaindító Állásfoglalásában[2] a következőképpen fogalmazott: „A Magyar Televízió egész szerkezete és felépítése elavult, az ötvenes évek államigazgatási struktúrájára épül… Az ország lakossága elégedetlen és kevesli mindazt, amit a televíziótól kap…”  Majd így folytatta: „Az önálló magyar televíziós művészet agonizál, ezen belül a gyermekfilmgyártás megszűnőben van, a televíziós dokumentumfilm-gyártás teljesen megszűnt. A műsorszerkesztés száműzte a képernyőről a magyar filmművészet jelentős értékeit és a valóságfeltáró magyar dokumentumfilmeket...”

            A tanácskozáson felszólalók (Kéri László, Zelnik József, Csurka István, Kósa Ferenc, Szolnoki András, Horváth János, Lugossy László, Pálffy G. István, Berecz János, Hanák Gábor, Kézdi Kovács Zsolt, Módos Péter, Pozsgay Imre, Bihari Mihály) többségükben súlyos megállapításokat fogalmaztak meg a televízióról.  Többek között, hogy műsorain az igazmondástól való félelem és a megfelelő szellemi kapacitás hiánya tükröződik, nem foglalkozik a határon túliak problémáival, nincs nemzetstratégiája, álvalóságot teremt, a nézői nem ismernek magukra, az életükre, a képernyőn a kulturális műsorokban is meghatározó a politika stb.

           A vita előkészítői tudták, amire az Állásfoglalásban is figyelmeztettek: „A magyar kultúra egészén belül a mozgókép van legközelebb ahhoz, hogy a nemzetközi konzumkultúra kiszolgáltatottja legyen.” És így történt. Megindult a külföldi, olcsó filmek áradata, elöntötte a képernyőt a reklám, megjelent a szponzorok hada, s azok a műsorok, amelyeket csak hirdetési felületül gyártottak le. Mindez megtörténhetett, hiszen semmilyen szabályozás nem állta útját. Elmaradt a közszolgálati televízió kritériumainak a meghatározása, s a nemzeti televízió helyén megjelent egy semmilyen feltételrendszerrel nem rendelkező kereskedelmi tévé, s a képernyőt valóban eluralta a nemzetközi konzumkultúra.

 

A magyar filmművészet értékei hiányoznak a képernyőről

            Az új, műholdas televízió megteremtésének harmadik indoka is szerepel a fentebb idézett Állásfoglalás szövegében: „A műsorszerkesztés száműzte a képernyőről a magyar filmművészet jelentős értékeit és a valóságfeltáró magyar dokumentumfilmeket.” S ez az elutasítás nemcsak az elkészült művekre, hanem az új alkotások megrendelésére, a magyar filmek gyártási költségeibe való beszállásra is vonatkozott.

            Kőhalmi Ferenc, az 1991-ben alapított Magyar Mozgókép Alapítvány (MMA) főtitkára 1992 szeptemberében egy elemzésben[3] így fogalmaz:  „A magyar tévé évtizedek óta méltánytalanul kis részben járul hozzá a magyar filmművészet finanszírozásához, de az utóbbi két évben ez az állapot odáig romlott, hogy létrejött az az Európában példátlan helyzet, hogy a filmszakma többet fizetett 1991-ben a Magyar Televíziónak, mint amennyi pénzt a Magyar Televíziótól kapott. (...Az MTV 1 perc reklámidőért 800.000 Ft-ot kér, ugyanakkor egy magyar játékfilmért 5-600.000 Ft körüli összeget fizet. Nemzetközi normák szerint… 4-5-6 percnyi reklám díját kellene az egyszeri sugárzás jogaiért fizetnie.)” A tanulmány további részében kifejti, hogy a tévé jelenlegi hatalmi struktúrája akadályozza, hogy tisztességes megmérettetésben dőljenek el a megrendelések, pedig a filmszakmának elemi érdeke egy valódi minőséget preferáló versenyhelyzet létrejötte. A Magyar Televízió monopolhelyzetét csak egy új csatorna beindításával lehet megszüntetni.

            A médiumok körül kialakult politikai harc azonban olyan bizalmatlanságot gerjesztett, hogy a pártok inkább elfogadták a jogi értelemben érvénytelen frekvencia-moratóriumot, azt, hogy a magyar tulajdonban lévő frekvenciák elosztása csak a médiatörvény elfogadása után történhessen meg, sem hogy bárki hozzájusson azokhoz. A két évre befagyasztott helyzetért a legnagyobb árat a filmszakma fizette: gyártó bázisai felszámolás alá, csődközelbe, illetve csődveszélybe kerültek. Mielőbb olyan frekvenciát kellett az indítandó televíziónak találni, amelyik nem esett a moratórium hatálya alá. Az Eutelsat nemzetközi kereskedelmi frekvenciája nem volt a magyar frekvenciakincs része, a határokon túl nyúló televíziózás nemzetközileg (de a magyar kormány által is) elfogadott szabályrendszere szerint volt köteles sugározni. Az Eutelsat 1992 tavaszán ingyenes frekvenciahasználati lehetőséget biztosított egy kísérleti adásra, amely elsősorban az adás hang- és képminőségének, vételi lehetőségének, térerősségének bemérését szolgálta. Miután az adás programjában kizárólag értékes magyar játék-, dokumentum- és animációs filmek szerepeltek, az Európa szinte minden országából, sőt, Észak-Afrikából és Izraelből is érkezett visszajelzések óriási jelentőségűnek értékeltek egy lehetséges magyar nyelvű műholdas adást. S ha mindez a magyar „mozgókép-könyvtárakra” támaszkodva, az élő és gazdag szakmai, szellemi kapacitást mozgósítva készülne, további hozadéka lenne, hogy szélesebb európai közönséghez is eljut a magyar nemzeti filmkultúra[4]. A kísérleti műsort elsősorban filmszakmai jelentősége miatt az MMA Nemzeti Kuratóriuma is örömmel fogadta. 

 

Az elhatározás bejelentése

            1992 augusztusában a Magyarok III. Világtalálkozója jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy az értelmiség különböző köreiben, különböző időpontban és indíttatásból megfogalmazott igényre válaszul Csoóri Sándor bejelentse a határon túli magyaroknak szóló televízió létrehozásának szándékát a világ félszáz országából érkezett küldötteknek. Antall József, a tanácskozáson jelenlévő kormányfő ezt megerősítette, s 1992. szeptember 10-én megszületett a kormány döntése egy, elsősorban a határon túli magyarság számára műsort sugárzó televízió létrehozásáról.

            Az MMA gyártásban érdekelt 21 filmszakmai alapító szervezete egyetértett abban, hogy a magyar filmgyártás jövője szempontjából létfontosságú televíziós pluralizmus első lépése lehetne a tervezett csatorna, amelynek műsorához a magyar filmszakma mind meglévő filmkincsével, mind alkotói kreativitásával és gyártói kapacitásával adekvát partner lehet. Szeptember 22-i ülésén az MMA Nemzeti Kuratóriuma is megvitatta a magyar nyelvű műholdas adás megvalósulásának lehetőségeiről és a magyar filmszakma ehhez kapcsolódó játékteréről készült összefoglalót. Véleményét, amelynek lényege, hogy „…rendkívül fontosnak tartja az adás beindítását egyrészt a határon túli magyarság, a környező országok népei és a hazai közönség, másrészt a filmszakma szempontjából”, egy emlékeztetőben rögzítette, amelyet Bihari Mihály ügyvezető elnök írt alá. A Nemzeti Kuratórium tagjai: Újhelyi Szilárd tiszteletbeli elnök, Bihari Mihály ügyvezető elnök, Csoóri Sándor, Kodolányi Gyula, Konrád György, Pohárnok Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vincze Mátyás az állásfoglalás pontjaival egyetértettek. Vizy E. Szilveszter, aki szintén tagja volt a Nemzeti Kuratóriumnak, ebben az időben külföldön tartózkodott, de hazatérve ő is támogatta a műholdas televízió eszméjét.

            Az első magyar műholdas televízió 1992 karácsonyán megkezdte adását.

 

 

A MŰKÖDÉS KEZDETEI

 

A Hungária Televízió Alapítvány létrehozása, közvetlen kuratóriumi irányítás

A Kormány 1057/1992 (X.9.) sz. határozatával létrehozta a Hungária Televízió Alapítványt (HTVA, 1994. január 1. óta közalapítvány), amelynek Alapító Okiratában meghatározza a célját:

Idézet az Alapító Okiratból[5]:

„A Magyar Köztársaság Kormánya – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A §-a alapján – határozatlan időre Alapítvány létrehozását határozta el…

1.Az alapítvány neve: Hungária Televízió Alapítvány

2.Az alapítvány székhelye: 1024 Budapest, II. Keleti K. u. 38.

3.Az alapítvány célja: nem közszolgálati televízió műsor sugárzása Közép- és Kelet-Európa, különösen a határainkon kívül élő magyarság számára. A műsorszolgáltatás szolgálja a magyar és az egyetemes szellemi és kulturális értékek közvetítését, a tárgyilagos magyarság-kép kialakítását, a népek közötti és a nemzetközi kapcsolatok ápolását és erősítését, a magyar kisebbségek identitásának, anyanyelvének, kultúrájának megőrzését.

Az alapító biztosítja, hogy a műsorszolgáltatás az Eutelsat II.F3 műhold 33-as adóján (transzponderén) kerüljön kisugárzásra.

Az alapító kiköti, hogy az Alapítvány 1992. november 1-ig kezdje meg – napi 3 órás műsoridővel – a kísérleti sugárzást, és 1993. január 1-től folyamatosan végezze az Alapító Okirat szerinti műsorszolgáltatást.

Az Alapító a működés beindítására és a kezdeti időszakban történő fenntartására 1992-ben 300 millió Ft-ot, 1993-ban legfeljebb 2 milliárd Ft támogatást biztosít.

A támogatás összege az 1994-1997 évek között évente az éves költségvetésben kerül meghatározásra.

Az Alapítás időpontjában a Kuratórium tagjai:

Csoóri Sándor elnök, Illés György, Jankovics Marcell, Kodolányi Gyula, Kovács K. Zoltán, Kőhalmi Ferenc, Makovecz Imre, dr. Molnár József, Szabados György, Szakály Ferenc, Tőkéczky László, dr. Kellermayer Miklós, dr. Dux László.”

 

A Fővárosi Bíróság 11.P.k. 69595/1 Végzése szerint a Hungária Televízió Alapítványt 3449 sorszám alatt nyilvántartásba vette[6].

A létrehozott és nyilvántartásba vett Alapítvány tehát elkezdhette megvalósítani legfőbb feladatát: a Duna Televízió működtetését.

 

Próbaadás

      Műholdas adásról lévén szó, ahogy már említettem, természetesen folytak műszaki előkészületek. A kísérleti adásban közreműködő szervezetek lelkesedésből, rokonszenvből, illetve egy majdani televízióban való részvételnek, de legalábbis felmerült költségeik későbbi kiegyenlítésének reményében csatlakoztak. A Magyar Mozgókép Alapítvány nagymértékű szakmai és adminisztratív segítségén túl a Magyar Műsorszóró Vállalatnak, az adásanyag biztosításában pedig a magyar filmgyártó alkotóműhelyeknek és a MOKÉP-nek volt kiemelkedő szerepe. A technikai lebonyolítást a Péterffy András vezette MOVI és a MOVI Alfa Kft. végezte. A második kísérletre 1992 októberében, ekkor már a rendszeres adás indulási dátumának ismeretében került sor. 

A Duna Televízió a televíziók történetében egyedülálló módon úgy kezdte meg műsora sugárzását, hogy a szándékon és az Alapító Okiratban 1992-re garantált 300 millió Ft-on kívül szinte semmije sem volt!

 

Nem volt kiépített szervezete

            A felkért kuratóriumi tagok – valamennyi komoly társadalmi megbecsültséget élvező, kiváló szakember a maga területén – Csoóri Sándor vezetésével bárminemű televíziós gyakorlat és tapasztalat nélkül, de rendkívül lelkesen és lelkiismeretesen, a legfőbb célt látva maguk előtt, s ismereteiket ennek szolgálatába állítva kezdtek televíziót építeni. Kőhalmi Ferenc és Zelnik József nemcsak azért váltak meghatározó tagjaivá a vezetésnek, mert jóval a kuratórium megszületése előtt részt vettek az előkészítésben, hanem mert nekik volt mozgóképes és médiaismeretük és gyakorlatuk. A napi teendőket ellátó alapcsapat: Vlahovics Katalin, Németh Beatrix és Kulics Ágnes mellé csak november közepén nevezték ki az első alkalmazásban lévő vezetőt, dr. Szekeres Lászlót a gazdasági vezetői posztra.

            Másfél hónappal az első adásnap előtt Buglya Sándor Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken még a bemondó-válogatást szervezte. 

            Az adás első napjaiban, 1993 januárjában 8 fő kezdő bemondó és 5 fő alkalmazott – közülük egyetlen felelős vezető – alkotta a Duna Televízió és a HTVA együttes személyi állományát. 

Hogy a kurátorok csak minimális létszámú szerkesztő felvételére törekedtek, azt az alapkoncepció indokolta, amely kis létszámú, megrendelő szerkesztőségekkel képzelte el a Duna Televíziót. Azt is látták, hogy hosszútávon nem működhet a televízió egy mégoly nagyra becsült, de mégiscsak társadalmi testület irányításával, operatív szakmai vezetés nélkül, a leendő vezetést pedig nem kívánták kész helyzet elé állítani. A műsorpolitika operatív döntéseit műsorkészítő szervezet hiányában, szinte szerkesztőségként működve a kuratórium hozta, ami számos esetlegességet okozott. Elméleti szinten vitathatatlan alapállásokat fogalmaztak meg – pl. hogy az egyszeri beruházásokon túl az éves költségvetés 3/5-ét műsorra, 2/5-ét működésre kell fordítani; amennyiben a költségvetés csökkenne, a műsorra akkor sem fordítható kevesebb –, de a kollektív vezetés nem működött a gyakorlatban, pl. műsorrendelés esetén. Szükség volt egy egyszemélyi vezetésű szervezetre, amely egyfelől műsorpolitikai koncepcionális testület, másfelől dönt a pénz szétosztásáról. Ez lett a Jankovics Marcell kuratóriumi tag vezette Műsortanács, amely a főszerkesztőkből és a kuratórium tagjaiból állt.

 

Nem volt műsortartaléka

            A televízió indulásának első 4-5 hónapjában csaknem kizárólag konzerv műsorokra építette adását. Rendelkezésére állt az eddig megszületett magyar játék-, dokumentum-, animációs és ismeretterjesztő filmek tárháza a MOKÉP-pel és az alkotóműhelyekkel kötött szerződések alapján. A Magyar Televízió Archívumával kezdetben akadályba ütközött az együttműködés. Hankiss Elemér MTV elnök a Duna Televízió körül kialakult hisztériától megrettenve korábbi műsorkiadási engedélyének érvényességét az Alkotmánybíróság döntésétől tette függővé. (Dornbach Alajos SZDSZ-es országgyűlési képviselő a DTV létrejöttét törvénytelennek és alkotmánysértőnek ítélte, s ennek megállapítása érdekében az Alkotmánybírósághoz fordult – erről részletesebben a médiaháború ismertetésénél.)

 

Nem volt saját pénzügyi, számviteli részlege

            1993. márciusig mindezeket a tevékenységeket külső cégektől rendelte szolgáltatásként.

 

Nem voltak meg az adás tárgyi feltételei, nem volt gyártó bázisa

            Saját stúdió, stúdióelektronika, irodák, stb. teljes hiánya miatt mindent bérelni kellett. A szerény mértékű saját gyártást külső cégeknél rendelte meg.

            Noha a kísérleti adások a MOVI-ból folytak, és a televízió telephelyéül is a MOVI szerepelt lehetséges megoldásként, amikor arról kellett határozni, hogy hol kezdődjék el a gyártó bázis kialakítása, a kuratórium a MOVI leromlott, elavult műszaki állapota, valamint beláthatatlan tulajdoni helyzete miatt a MAFILM mellett döntött. A sugárzási helyszín hosszabb távú biztosítása, valamint a televíziózással összefonódó magyar filmművészet technikai bázisának stabilizálása reményében a HTVA 1992 decemberében egy sikeresen pályázó befektetői konzorcium tagjaként 415 millió Ft értékben megvásárolta a Róna utcai és fóti telephelyekből álló vagyon-együttest. A HTVA 100 millió Ft-os befektetésével 24.1%-ban vált az azóta már MAFILM Kft. néven működő cég résztulajdonosává. A Duna Televízió technikai bázisának létrehozása, valamint irodái végleges elhelyezésének érdekében építészeti beruházásokat tervezett: a MAFILM Róna utcai telepének Zenetermi épületére és a hozzá tartozó technológiai szárnyban emeletráépítést, épületbővítést, irodai szintek felújítását. Ide tervezte az elektronikus gyártó és adóberendezések telepítését is[7].

            A MAFILM-tervek nyilvánosságra kerültek, és a Duna Televízió ügyében egyébként is ugrásra kész sajtó hisztérikusan reagált, de aggodalmát fogalmazta meg a szakma egy része is. A Magyar Hangmérnökök Társasága levelet írt a HTVA kuratóriumi tagjainak. A levelet, amelyben a Zeneterem védelme mellett arról is meg akarják győzni a kuratóriumot, hogy az stúdió céljára nem alkalmas, 29-en, köztük hangmérnökök, rendezők, zeneszerzők, stúdióvezetők írták alá[8].

            A MAFILM-beruházást nem lehetett megvalósítani. Később a Sára Sándor vezette új menedzsment a megismert iratok, számítások alapján arra hívta fel a kuratórium figyelmét, hogy „a műszaki berendezések első csoportjának elhelyezésére a Zeneterem csak átmeneti, szükségmegoldásként jöhet számításba, ezért ott csak kisebb mértékű változtatásokat szabad megtenni, hogy az eredeti funkció visszaállítása bármikor megtörténhessen. Ugyanakkor haladéktalanul konkrét műszaki, illetve gazdaságossági számításokat kell készíteni minden más szóba jöhető helyszínen történő megoldásról.”[9] Így a DTV műsorait továbbra is több, egymástól távol eső bérelt telephelyen, részben bérelt berendezésekkel állították elő. Az önálló műszaki bázis kiépítése a következő évben kezdődött el.

 

Részvénytársaság alapítása

            A HTVA, valamint a Duna Televízió ráfordításainak kezelése 1993. január végéig gyakorlatilag egységes formában (egymástól nem elkülönítve) történt. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ennek további fenntartása sem elszámolás-technikailag, sem pedig az utalványozás rendjét tekintve nem indokolt, egy idő után felelősségi tisztázatlanságokat is felvethet, ezért a Kuratórium 1993. január 1-jén 10 millió Ft-ért névértéken a Duna Televízió számára megvásárolta a stúdiójoggal rendelkező Eurion Rt. valamennyi részvényét, s ezzel megteremtette az elkülönült gazdálkodás lehetőségét. A Duna TV–Eurion Rt. 1993. március 19-én tartott Igazgatósági ülésén egyhangúlag megválasztotta az Igazgatóság elnökéül dr. Zelnik Józsefet.

            1993 júniusára létrejön a Duna TV–Eurion Rt. önálló gazdasági szervezete, feláll egy műszaki alapstáb, kialakulóban van a gyártási rendszer. Az időszak végére (egy franciáktól kölcsönzött közvetítőkocsiban) működik az első, több célra (adásra, illetve felvételekre) is alkalmas önálló stúdióelektronika és az első három saját montírozó. Ekkorra már a Duna Televíziónak 86 főállású munkatársa van, ebből gazdasági-műszaki területen 60 fő, szerkesztőként 17 fő, bemondóként 9 fő dolgozik.

 

 

---

 

[1]             A XXI. Század Intézet 2001 márciusában „Média és politika” témában meghirdetett pályázatára született a Duna Televízió első nyolc évéről szóló dolgozat, amelyet 2002 októberében adtam le. (XXI. Század Intézet)

 

[2]             A Magyar Film- és TV-Művészek Szövetsége Titkárságának vitaindító Állásfoglalása a XXI. Magyar Filmszemle 1989. február 5-i, a mozgókép helyzetéről tartott tanácskozására (Magyar Film- és TV-Művészek Szövetsége Irattár)

 

[3]             Kőhalmi Ferenc: Összefoglaló a magyar nyelvű műholdas adás megvalósulásának lehetőségeiről és a magyar filmszakma ehhez kapcsolódó játékteréről. Budapest, 1992. szeptember 20. (MMA Irattár)

 

[4]            Bokor Pál: Magyar műholdprogram: óriási az érdeklődés (Magyar Hírlap, 1992. április 30.)

 

[5]             Alapító Okirat, 1992. október 7., dr. Antall József miniszterelnök aláírásával (DTV Irattár)

 

[6]             Fővárosi Bíróság 11.P.k. 69595/1 Végzése  (DTV Irattár)

 

[7]             Előterjesztés a HTVA Kuratóriuma számára 1993. április 8. Tárgy: A DTV technikai bázisának kialakítását célzó beruházások (DTV Irattár)

 

[8]             A Magyar Hangmérnökök Társasága nevében Vámosi András elnök levele a HTVA kuratóriumi tagjainak a Zeneterem védelme ügyében, 1993. június 4. (DTV Irattár)

 

[9]             Sára Sándor, Lugossy László, Hanák Gábor 1993. június 17-én kelt levele a HTVA Kuratóriumához (DTV Irattár)