I.
1995 tavaszán megkeresett Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke, hogy vállaljam el a Duna Műhely vezetését. Akkoriban váltam el a Balázs Béla Stúditól, közel húsz évet töltöttem a híres filmes műhely alkalmazásában. Voltam tagja, vezetője, mindenese, de a rendszerváltás után egyre nehezebben lehetett működtetni a formációt, olyan váltásnak kellett volna bekövetkeznie, amit a Stúdió akkori vezetősége nem kívánt meglépni. Gazdasági felelősként nem vállalhattam tovább a munkát, így el kellett válnunk egymástól. Nehéz volt, hiszen szinte eszmélésem óta ez a Műhely határozta meg filmes gondolkozásomat.
Nem sokat tétováztam az ajánlaton, egy új, számomra is vonzó feladatot kaptam – fiatal filmesek munkájának segítése határon innen és túl –, amely újra a filmkészítés közelébe segített.
A szükséges anyagi hátteret a Duna Televízió biztosította. Nem tudom, hogy a televízió akkori vezetése mit szólt hozzá, de Sára keresztül tudta vinni az akaratát. Nem hiszem, hogy nagyon győzködnie kellett volna a szűkebb vezetést, Bakos Edittel, Lugossy Lászlóval és Hanák Gáborral még a filmgyárból ismertük egymást. Szabad kezet kaptam, és hamarosan nekiláttam felépíteni a műhelyt. Sára ideája egy BBS-hez hasonló formáció volt, ahol a tagok szavazták meg az elkészítendő terveket és fogadták el a filmeket. Egy művészeti tanács segítette a munkámat, de a végső döntéseket én hoztam meg. Az volt az egyezségünk Sárával, hogy egy év próbaidő és az elkészült filmek értékelése után folytathatom. A keretösszeg – tízmillió forint egy évre – kb. 5-8 kisfilm elkészítését tette lehetővé. Az első évben készült el Iványi Marcell Szél című munkája, amelyet kalandos úton, személyesen vittünk ki Iványival a cannes-i fesztivál párizsi irodájába. A film sikere, az Aranypálma-díj sokat jelentett a továbbiakban, a filmek készítése során elfogadták a televíziózáshoz képest eltérő, néha különös kívánságaimat. Ilyen volt például a celluloidra forgatás, amely az elektronikán alapuló televíziós technológia mellett bizony tényleg különös volt. A filmeket megnézte Sára Sándor, aki nem rejette véka alá a véleményét, de egyre inkább megbízott bennem, és a szigorú pénzügyi ellenőrzés fenntartásával a szakmai felügyeletet később Kardos Istvánra, a Duna Televízió akkori dramaturgjára bízta. A filmkészítés szabadsága, amit a filmeseknek biztosíthattam, sokat jelentett, a „befektetés” megtérülni látszott, elfogadtak, és örömmel dolgoztak a Duna Műhely keretei között. A határon túli filmes kapcsolatok kiépítése is megkezdődött, először filmterv-pályázatot hirdettem, majd a beérkezett tervek alkotóival közösen fejlesztettük az elképzeléseket. A Duna Televízió hagyományosan Erdély felé volt nyitott, mégis a vajdasági Tolnai Szabolccsal készült el az első határon túli film, a Nyári mozi. A délszláv háború elől menekült rendezővel a későbbiekben több filmet készítettünk, a Duna Televízió munkát és megélhetést is jelentett számára.
II.
Az elnökváltások a Duna Műhely történetében is meghatározóak voltak. Az elnöki székben Sárát követő Pekár István nem volt ismeretlen előttem, hiszen korábban is a televízióban dolgozott. Ismerte és igazából talán el is ismerte a Műhely dolgait, nem tudom, hogy a váltáskor mennyire kellett védenie a tevékenységét. Mindenesetre a televízió üzleti tervében a végleges terv elfogadásakor szerepelt a Műhely költségkerete. Sikerült az inflációs hatásokat egy kicsit ellensúlyozni. A keret emelése ugyan jelképes pár millió forint volt, de egy-egy konkrét film vonatkozásában az nagyon sokat jelentett. Ebben az időben megerősödtek azok a koprodukciós kapcsolatok, amelyek további anyagi bővülést és közös odafigyelést jelentettek egy-egy tervre. A legtöbb koprodukciós film az Inforg Stúdióval és a Színház- és Fillművészeti Főiskolával közösen jött létre, emlékezetes darabjai például Szaladják István Aranymadár vagy Lakatos Róbert Csendország című filmjei voltak. A koprodukciók új lehetőséget hoztak az egész estés filmek vonatkozásában is, elkészült Fésős András Balra a nap nyugszik és Cs. Nagy Sándor Aranyváros című filmje. Mára ismertté vált filmesek kezdték tevékenységüket a műhelyben. Mészáros Péter, Dyga Zsombor, Csáki László, Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor munkái a magyar filmkultúra egészét gyarapítják, indulásuk bizonyára nehezebb lett volna a Duna Műhely segítsége nélkül.
Kardos István korai halála után Pekár dramaturgiai vezetőnek nevezett ki. A rendelkezésre álló keret szétosztása Pörös Géza és az én javaslatom alapján történt – eleinte. Később különböző hatásokra ez nehézkesebbé vált, a több pénz nagyobb vonzerőt gyakorolt, és sokszor olyan döntések születtek, amelyek az esztétikai értékek figyelembe vétele helyett inkább kultúrpolitikai egyezségen alapultak.
Szerencsére a Duna Műhely keretét ez nem érintette, megmaradt az önállósága. Ugyan csak szellemi támogatással, de a műhelyhez köthetően elkészült Mészáros Péter Eső után című kisfilmje, amely 2002-ben szintén Aranypálma-díjat nyert Cannes-ban. A siker ismét megerősítette a Műhely helyzetét a televízión belül, többet írtak a Dunáról és a magyar filmben betöltött szerepéről, mint valaha. Úgy tűnt, sikerül kiépíteni azt az Európában elfogadott gyakorlatot, mely szerint a televíziók alapvető részesei a nemzeti filmgyártásoknak, és nemzetközi produkciók létrehozásában vesznek részt. Ebben az időszakban indult el az egyetlen magyar nyelvű kolozsvári filmes periodika munkatársaival a Duna Műhely–Filmtett elnevezésű filmes tábor, amely elméleti és gyakorlati képzést biztosított a jelentkezőknek. A tábor vezető tanárai a magyar filmes élet kiválóságai közül kerültek ki, néhány év után az erdélyi Sapientia egyetem mellett mind a mai napig a legjelentősebb és legelismertebb képzési formát biztosítja a fiatal filmeseknek. A tábor költségvetéséhez a Duna Műhely biztosította az alapot, de a teljes költségvetést a különböző hazai és nemzetközi pályázatokon sikerült előteremteni. Jellemző a kezdeményezés sikerességére, hogy a Duna Műhely 2010-es megszüntetése után a tábor tovább folytatódik.
III.
A következő elnökválasztás bizonytalanságai nem kedveztek a Duna Műhelynek sem. Az átmeneti időszakban ugyan az előző év költségvetési száma volt a kiindulópont, de gyakorlatilag nem lehetett a napi műsorkészítés kiadásain túl hozzájutni a forrásokhoz. A Duna Műhely nem napi adásokat készített, a filmes támogatások a vezetőváltás miatt nehézkessé váltak. A dramaturgia-kerethez hasonlóan gyakorlatilag nem lehetett hozzáférni a keretekhez, így az éppen megindult kulturális beágyazódás a hazai és nemzetközi filmes világba megakadt. Az elnökválasztás szempontjai háttérbe szorítottak szinte minden nem közvetlenül hasznosuló tevékenységet, és a kulturális televíziózástól véleményem szerint idegen „nézőszámnövelés” kapott prioritást.
Az elnökválasztást követően ezek a tendenciák sajnos felerősödtek, olyan műsorok készítése vált kívánatosá, amelyek nézőszámai – egyébként a felmérések nagyon csekély növekedésről szóltak – a politikusi szavazatmaximálási szándékokat erősítették.
A dramaturgia-vezetés egyik legfontosabb feladatává az ORTT-hez és egyéb pályázati lehetőségekhez benyújtandó pályázatok technikai jellegű bonyolítása vált, tartalmi kérdésekbe a televízió működési szabályzatában leírtakkal ellentétben nem volt beleszólásom. A dramaturgia-keret egyfajta elnöki játéktérré, különböző, a kulturális értékteremtéstől sokszor távol eső érdekek kiszolgálójává vált. A Duna Műhely kerete – fennállása óta először – csökkent, gyakran előfordult, hogy az anyagi nehézségekre való hivatkozással a gazdasági vezetés fokozott ellenőrzése tartalmi kérdéseket is megpróbált felülírni. Mivel soha nem fordult elő, hogy a Duna Műhely túllépte volna a kijelölt keretet, ezeket a támadásokat sikerült visszaverni, ami azonban folyamatos harcot jelentett, elvonva a figyelmet az érdemi, produceri munkától.
A szorító helyzetből koprodukciók létrehozása jelentett egyfajta menekülést. A Duna Műhely pályázatokat nyújtott be, és a szűkös keretet az azokon nyert összegekkel egészítette ki. Így készülhetett el minimális dunás hozzájárulással Szemző Tibor Csoma legendárium című filmje, Nemes Gyula Egyetleneim vagy Dyga Zsombor Köntörfalak című munkája. Valamelyest fenntartható volt a főiskolás alkotások támogatása és a filmes tábor költségeinek részbeni átvállalása. Küzdelmes, nehéz időszak volt, sokszor értelmetlen csatározásokat kellett folytatni pár százezer forintért, miközben milliók folytak el nézhetetelennek bizonyult műsorok támogatására. Az elnök autoriter magatartása, taktikázása rossz hatást keltett, a filmesek segítése helyett a „kézből etetés” időszaka köszöntött be. Mindez a választások után az egyik előidézője lett a média teljes átalakításának, aminek az egyik első áldozata a Duna Műhely lett.
2010 karácsonyán Székelyudvarhelyen ért a hír – a színházban forgattuk az ottani filmesekkel a Duna Műhely legújabb filmjét –, hogy a Duna Televízió újonan kinevezett első embere a jövőben nem velem képzeli el a Duna Műhelyt. Az új vezető működése formálissá vált, önálló döntéseket nem hozhatott. A Duna Televízió betagozódása az új szervezetbe teljes ellehetetlenülést hozott, a Duna Műhely tizenöt évvel létrehozása után megszűnt. Tevékenységének értékelése, az elkészült filmek elemzése várat magára.
Durst György